Die Presse: Csatáry elkerülheti a felelősségre vonást

2012. július 18. 08:28

Az osztrák lap szerint a magyar igazságszolgáltatás lassúsága miatt a II. világháború egyik legkeresettebb háborús bűnöse elkerülheti a felelősségre vonást.

2012. július 18. 08:28

A Die Presse arra figyelmeztetett, hogy a magyar igazságszolgáltatás lassúsága miatt úgy tűnik, hogy a II. világháború egyik legkeresettebb háborús bűnöse elkerülheti a felelősségre vonást. Efraim Zuroff, a Simon Wiesenthal Központ igazgatója már tavaly szeptemberben feljelentést tett Csatáry ellen, ám a nyomozás eddig ismeretlen tettes ellen folyt. Zuroff nemrég Budapestre érkezett, hogy meggyorsítsa az eljárást és elérje Csatáry bíróság elé állítását, derült ki a cikkből.

A Fővárosi Főügyészség nyilatkozatában kiemelte, hogy a nyomozás lefolytatása „nehéz”, mivel Csatáry az ellene felhozott bűntetteket a mai Szlovákia területén található Kassa városában követte el, másrészt pedig a zsidó áldozatok többsége vagy azok rokonai nem Magyarországon élnek – emlékeztetett a lap. Csatáry a kassai gettó parancsnoka volt, akit mintegy 15.000 zsidó deportálásával vádolnak. A történészek szerint hírhedt volt a brutalitásáról. Miután a The Sun leleplezte a férfit, magyar aktivisták keresték fel a lakását, ahol a „We never forget” feliratot helyezték el.

Összesen 18 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
krisztoforo48
2012. július 18. 12:11
Ha tényleg a legkeresettebb háborús bűnös,lenne kettő kérdésem. 1.Eddig miért nem lehetett erről tudni? 2.Miért nem keresték eddig? Nagyapám elmúlt 100 éves,hajrá,hátha Őrá is rá lehet fogni valamit.
Übermayer
2012. július 18. 11:22
az az apróság kimaradt ebből a cikkből is meg a Sun-ból is, hogy azokat a szerencsétlen zsidókat azért németek ölték meg német haláltáborban. oda küldeni őket gondolom nem Csatáry saját ötlete volt. Ha a gettón belül kegyetlenkedett, akkor vonják azért felelősségre, de az hogy 10ezer zsidót küldött a halálba az csúsztatás.
kjkj945
2012. július 18. 11:07
Adják vissza Kassát és felgyorsulnak az események.
Teknős
2012. július 18. 11:02
Én csak azt nem értem, miért nem Kanadában kapták el? Kanada miért engedte elsétálni? És miért Magyarországra jött, ha már Kanadából kiutasították?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!