Járja be a lebontandó minisztériumi épületet!

2014. március 20. 11:00

Hogyan néz ki belülről az Ipari minisztérium hatalmas, 1971-ben épült, bontásra ítélt épülete, amelynek helyén közpark lesz? Bejárás.

2014. március 20. 11:00

Az 1971-ben, akkor óriási összegnek számító 132 millió forintból a szocializmus presztízsberuházásaként a Ganz-gyár tövében felhúzott Kohó- és Gépipari Minisztérium közel 300 méter hosszú és 3 000 négyzetméter. Ami kívülről nem látszik: az irodaház döbbenetesen keskeny, így megépítése – bivalyerős vasbeton szerkezettel – saját korában kuriózumnak számított – írja a Heti Válasz.

Az elfáradt szerkezet, a gazdaságtalan működtetés és az esztétikai deficit láttán ugyan megnyílt volna a lehetőség a rekonstrukcióra, de többen (köztük Finta József építész) a bontást javasolták. A kormány erről szóló határozata után egy évvel kezdődhetett meg a munka, mivel közben rendezni kellett az épület és a telek szövevényes tulajdonjogát.

Jelenleg a volt minisztériumi épületben posztapokaliptikus hangulat uralkodik. Az utolsó bentlakók jó régen kiköltöztek már, ám eltérő igényességgel: nem ritka látvány a sarokban felgyűlt papírhulladék, melyben ép minisztériumi beszámolókat, pályázati anyagokat és más jegyzeteket is talál az ember. Akad még kiszáradt irodai szobanövény, mindenféle bútor(maradvány), a karbantartói szinten pedig meztelen nős poszterek.

A bontás már megkezdődött, júniusra be is fejeződhet. A helyén közpark lesz.

Összesen 4 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
korona
2014. március 20. 19:03
Miért nem lehetne belőle hajléktalanoknak szállót, lakásokat csinálni??? Akárhogy is van felépítve, mégiscsak kész épület. Fel kellene darabolni a nagy szobákat egyágyas, kétágyas garzonlakásokká, ahova beköltözhetnének a hajléktalanok. Legyen benne recepció, ahol leadná a kulcsát a lakó, ha távozna és felvenné, ha megérkezne.
bunko_jobbos
2014. március 20. 13:01
Nem kell megnéznem, hogy tudjam. A szoci építés csodáit volt alkalmam megismerni, szerencsére már csak felületesen. Röviden: okádék. A mai napig sem szívesen megyek volt szoc. országba nyaralni (pl. Horv.), mert ha meglátom az anyagokat, színeket stb., rosszkedvem lesz. Csúcsélmény: sárga drótüveg és tojástartós-plafon (ha valaki még emlékszik :-) ).
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!