Így köszöntötte Szijjártó a Mazsihisz új elnökét

2023. szeptember 08. 07:07

A tárcavezető hangsúlyozta: a kormány továbbra is elkötelezett az antiszemitizmussal szembeni zéró tolerancia mellett.

2023. szeptember 08. 07:07

A magyarországi zsidó közösség biztonságban és nyugalomban élhet, mert a kormány elkötelezett az antiszemitizmussal szembeni zéró tolerancia fenntartása mellett – írta Szijjártó Péter pénteken reggel a Facebook-oldalán annak kapcsán, hogy 

csütörtökön találkozott Grósz Andorral, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének (Mazsihisz) elnökével.

A külgazdasági és külügyminiszter közölte: „Arról biztosítottam Elnök urat, hogy a magyar külpolitikában továbbra is fontos szerepe lesz az Izraellel való együttműködés fejlesztésének, és hazánk a jövőben is kiáll Izrael mellett a nemzetközi szervezetekben.”  Szijjártó Péter azt is írta, hogy gyerekkora óta ismeri Grósz Andort, aki szintén győri, és akit nemrégiben választottak meg a Mazsihisz elnökévé. „Biztos vagyok benne, hogy kiváló vezetője lesz a hazai zsidóság legnagyobb szervezetének” – tette hozzá.

Nyitókép: Facebook

 

Összesen 70 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
snfbvksan
2023. szeptember 08. 10:54
"Arról biztosítottam Elnök urat, hogy a magyar külpolitikában továbbra is fontos szerepe lesz az Izraellel való együttműködés fejlesztésének, és hazánk a jövőben is kiáll Izrael mellett a nemzetközi szervezetekben." Azt mondták, hogy a magyarországi zsidók Magyarország polgárai, Magyarországot tekintik hazájuknak. Hazudtak, mint mindig.
Syr Wullam
2023. szeptember 08. 08:46
Nahát, régebben Charles Gati biztosan nem volt ekkora haverja Szijjártónak! :-)))
Skulo
2023. szeptember 08. 08:15
Mi lenne ha végre a magyar elleneséggel szemben lenne 0 tolerancia itthon??!!
benedek77
2023. szeptember 08. 08:09
Úgy köszöntötte ahogy fajtárshoz illik: Shalommal:)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!