Pünkösd ünnepe pontosan arra tanít, hogy egy időre szakítsuk meg a kataton körforgást, mélyüljünk el a pillanatokban, és értékeljük helyünket, hivatásunkat a világban. Ezt megtehetjük az én szintjén is, ám környezetünk, hazánk, az összmagyarság perspektívájában is érdemes időről időre leltárt készítenünk. Hiszen épp az egyház megalapításának, a Szentlélek kiáradásának ünnepe közeleg, ami a vallásos olvasaton túl a hagyományok erejéről,
a közösséghez tartozásról, a határokon átívelő szövetségről üzen.
Csíksomlyó varázsa ebben rejlik: megmutatja, hogy
a közös hit, a közös múlt és a nemzeti tradíciók sokkal mélyebben gyökereznek annál, mintsem divatos világáramlatokkal el lehetne mosni őket.
A család egységét, a hagyományok szükségét vagy a nemzeti identitást támadó hullámokkal szemben azonban szilárdnak kell lennünk.
Pünkösd lehetőség a megtorpanásra, fejünk felszegésére, hogy lássuk és tudatosítsuk, milyen célokért küzdünk nap mint nap. Egy olyan Magyarországért, ami a szabadság szigete maradhat a „progressziónak” fejet hajtó Európában. Egy olyan országért, amiben a nők, az elesettek, az idősek védelme alapérték, amit semmiféle politikai hurráoptimizmus nem írhat felül.
Egy olyan hazáért, ami nem ér véget a trianoni határoknál, hanem érzésben és cselekvésben Beregszásztól Szabadkáig, Csallóköztől a Székelyföldig húzódik.
Egy ilyen hazáért azonban küzdeni kell. A pünkösdi erőgyűjtés segíthet abban, hogy elköteleződésünket, elszántságunkat megerősítve, távlatainkat tudatosítva folytassuk a küzdelmet érte. Szűkebb pátriánkban, a Kárpát-medencében és a fel nem adott Európában egyaránt.