Húsz éve, 2000. július 16-án halt meg Petri György.
2020. július 16. 01:45
p
0
0
0
Mentés
Be kell vallanom, sosem volt a kedvenc költőm. Az is igaz, hogy sosem volt kedvenc költőm, sok költőt szeretek vagy nagyra tartok, nem kivételezek senkivel. És az is igaz, hogy Petri György költői életműve nem is olyan, hogy valakinek csak úgy a kedvencévé váljon. Ahhoz túlságosan érdes, illúziótlan és komor, olykor cinikus. Pontosan olyan, mint a korszak, amelyben a versek megszülettek. Hemingway írja valahol, hogy sokan hiszik a nagy művészeket leányiskolákban tanító széplelkeknek, azonban ideje lenne leszámolni az illúzióval. Tényleg ideje lenne, mert a legtöbb esetben ezek a nagy művészek, korszakos írók bizony gyarló embereknek bizonyultak. Nem kivétel Petri György sem, sőt. Életútját, életvitelét tekintve nem volt az a figura, akit az ember jó szívvel állítana példaként az ifjúság elé. Nem mintha József Attilát, Szabó Lőrincet vagy Ady Endrét ilyen alapon példaképnek lehetne tekinteni.
A művészek érzékeny, az átlagosnál nagyobb fordulatszámon működő pszichéje a nagy művek megírása mellett kiszolgáltatottá, sebezhetővé is teszi őket.
Félrekezelt járvány, korrupciós botrányok és háborúpárti retorika – nagyjából így foglalható össze a mandátuma lejártához közeledő Von der Leyen-bizottság működése. Milyen mérleget lehet vonni a korábbi testületek munkájából, és egy következő bizottság visszatérhet-e az eredeti funkciójához?
A miniszterelnököt kérdeztük a Robert Fico elleni merényletről, az európai hadsereg gondolatáról, a magyar–kínai kapcsolatokról, Ursula von der Leyen újrázási esélyeiről, a NATO-főtitkár lehetséges személyéről és a közelgő foci-Eb-ről is.