A görögök börtönnel büntetnék a faji gyűlöletkeltést

2013. május 07. 16:25

Görögországban a parlament a közeljövőben törvényt fog elfogadni, amelynek értelmében 3 hónaptól 6 évig terjedő szabadságvesztéssel vagy 20 ezer eurós pénzbüntetéssel sújthatják a faji, vallási, etnikai vagy homofób indíttatású gyűlöletkeltést, beleértve a holokauszt tagadását és a náci karlendítést is – jelentette be David Saltiel, a görögországi zsidó közösség vezetője kedden a Zsidó Világkongresszus (WJC) budapesti közgyűlésén.

2013. május 07. 16:25

Saltiel elmondta, hogy a törvénytervezetet a következő napokban fogja benyújtani a görög parlamentnek az igazságügyi miniszter helyettese. A WJC közleménye szerint a görögországi intézkedés annak az eredménye, hogy a szervezet áprilisban erőfeszítéseket tett Thesszalonikiben, és közbenjárt az ügyben a görög tisztviselőknél, miután az országban az utóbbi időben erősödött az antiszemitizmus, és nőtt a szélsőjobboldali Arany Hajnal párt népszerűsége. Az Arany Hajnal a harmadik legerősebb politikai erő a görög parlamentben. A tervezett jogszabály nem ad mentességet a parlament tagjainak, így akár az Arany Hajnal képviselőire is ki lehet majd szabni büntetést, ha megsértik a törvényt. A görög kormány által javasolt jogszabály arról is rendelkezik, hogy ha egy parlamenti párt elnöke bizonyítottan megsértené a törvényt, akkor attól a párttól meg kell vonni a közpénzekből származó állami támogatást – közölte David Saltiel.

A görögországi zsidó közösség vezetője hangsúlyozta, hogy a törvénytervezet nem jött volna létre Ronald S. Laudernek, a Zsidó Világkongresszus elnökének, illetve Mose Kantornak, az Európai Zsidó Kongresszus vezetőjének gyors fellépése nélkül. „A görögországi zsidó közösséggel együtt fontos szerepet játszottak abban, hogy a hatóságok tudomására hozzuk az érzéseinket. Ez nemcsak a zsidóság számára volt jó, hanem jót tett a demokráciának is” – mondta Saltiel, akit hétfőn a WJC egyik alelnökévé választott a közgyűlés. Zsidó Világkongresszus arra reagálva tartotta idei közgyűlését Budapesten, hogy az utóbbi időben „egyre aggasztóbb méreteket öltött az antiszemitizmus Európa-szerte, különösen Magyarországon” – állt a szervezet közleményében.

A WJC-közgyűlés vasárnap esti megnyitóján mondott beszédében Orbán Viktor kormányfő zéró toleranciát hirdetett az antiszemitizmussal szemben, amelyet elfogadhatatlannak és tűrhetetlennek nevezett. Hangsúlyozta, hogy a magyar alkotmány valódi védelmet, biztonságot, emberi és közösségi méltóságot ad a velünk élő zsidóságnak és minden más kisebbségnek. Kiemelte azt is, hogy nem fogják eltűrni, hogy Magyarországon bárkit is származása vagy vallása miatt megsértsenek emberi méltóságában. A magyar kormány válasza az erősödő európai és magyarországi antiszemitizmusra „a jó keresztények példájának és hagyományának felidézése és felerősítése” – mondta Orbán Viktor. Ronald S. Lauder, a WJC elnöke a megnyitón arra kérte Orbán Viktort, legyen kezdeményező, és tegyen határozott lépéseket a „sötét erőkkel” szemben az intolerancia elleni küzdelemben. „Itt az ideje az erős irányításnak és a még erősebb intézkedéseknek” – hangsúlyozta Lauder.
 

Összesen 14 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
polnemkor
2013. május 07. 22:28
Ez lenne csak cifra! Vajon hogyan határoznák meg, mi minősül "bűnös" karmozdulatnak?
Obulus
2013. május 07. 18:05
Nagyon helyes. Minden európai országban ezt kellene tenni.
kjkj945
2013. május 07. 17:11
""""Etnikai, nyelvi, vallási megoszlás [szerkesztés] Görögország nyelvi kisebbségei A görög indoeurópai nép, már az i. e. 2. évezredben is lakta ezt a földet. A mai lakosság nagy részét is ők alkotják. Az ország többi lakója nemzeti kisebbség, a thrákiai görög muzulmánokon kívül azonban az állam nem ismer el más etnikai kisebbséget a területén. Nemzetiségek: görög 95-98% egyéb 2%: macedón, török, bolgár, albán. Külföldiek aránya az országban 4%. A legújabb adatok szerint a görög többség aránya már csak 93%. Ázsiai eredetű etnikai kisebbségek 4,5%-nyian vannak. Ebből 1,5% török nemzetiségű, a szomszédos Törökországból, a török lakosság kitelepítéséig arányuk jóval magasabb volt, számottevő népcsoportnak számítottak. Mint szinte mindegyik európai országban, itt is élnek cigányok, erősen alábecsült arányuk 1,5°%. Az arab és perzsa bevándorlók aránya is 1,5%. Európai kisebbségek: a macedónok és a vlachok egyaránt 1-1%-os aránnyal. A vlachokat más néven arománoknak hívják, kizárólag a Balkánon elterjedt kisebbségi népcsoport, nyelvük a román nyelvvel rokon. Ezenkívül albánok és kisebb népcsoportok élnek még itt 0,5%-os arányban.f [13] Az újgörög nyelv az indoeurópai nyelvcsalád tagja, a 15. század óta használják, elődje az ógörög nyelv. Vallás: görög-ortodox 97% (a State Department szerint). A török megszállás után a görögök egy része áttért a muszlim hitre de arányuk jelentősen csökkent a görög szabadságharc és az első világháborút követő lakosságcsere eredményeként. Hivatalos vallási kisebbségek a török nyelvű muzulmánok, és a muzulmán bolgárok (pomákok), arányuk 2%. Sokáig kötelező volt a vallásoktatás az állami iskolákban, ám 2008-ban eltörölték ezt.f [14]"" Így könnyű!!!!!
Akitlosz
2013. május 07. 17:11
A zsidók jelentik be, hogy mit csinál(ja)nak a görögök? Érdekes.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!