Szerbiában folytatja a nácivadászatot a Simon Wiesenthal Központ

2013. december 26. 20:38

Márciusban indul a Simon Wiesenthal Központ legújabb akciója Szerbiában. Ezúttal nem ismert nácikat keresnek, hanem olyanokat, akikről eddig még nem tudtak. Efraim Zuroff igazgató szerint ez az utolsó lehetőség arra, hogy bíróság elé állíthassák a háborús bűnösöket.

2013. december 26. 20:38

Márciusban indul a Szerbiában rejtőző nácik felkutatása, de ezúttal nem már ismert háborús bűnösöket keresnek, hanem olyanokat, akikről eddig nem tudtak – jelentette ki a 24 Sata nevű internetes oldalnak nyilatkozva Efraim Zuroff, a jeruzsálemi Simon Wiesenthal Központ igazgatója.

A honlapon csütörtökön megjelent interjú az Utolsó esély elnevezésű akcióról szól, amelynek célja a még élő náci bűnösök bíróság elé állítása. Zuroff kijelentette: nem akar találgatásokba bocsátkozni azzal kapcsolatban, hogy vannak-e még élő nácik Szerbiában, de bízik abban, hogy van olyan, aki rendelkezik olyan információval, amely elvezethet a máig felderítetlen bűnösökhöz. 

Nekünk az a feladatunk, hogy összegyűjtsük és ellenőrizzük az adatokat. Most is több száz információt kapunk, de ez nem jelenti azt, hogy bizonyítani is tudjuk, hogy minden ellenőrzött személy valóban náci bűnös volt” – mondta Zuroff, hozzátéve, hogy az ellenőrzött és bizonyságot nyert információkat eljuttatják a helyi ügyészségeknek, hogy az elkövetőket bíróság elé állítsák. 

Megjegyezte, hogy az Utolsó esély valószínűleg az utolsó lehetőség arra, hogy a törvény kezére juttassák azokat, akik háborús bűnöket követtek el az 1940-es években.  Az akció kezdetéig, márciusig terjedő időszakban előkészítik a szükséges dokumentumokat, a szerb nyelvű fordításokat, valamint várhatóan egy ingyenesen hívható telefonszámot is üzembe helyeznek, amelyen a vélt bűnösökről szóló információkat be lehet jelenteni. 

A Simon Wiesenthal Központ más országokban hasonló akciók keretében 25 ezer euróig terjedő pénzjutalmat is ígért azoknak, akik értékelhető információt adnak még élő nácikról, a 24 Sata honlapnak adott interjúban azonban erről nem esett szó.

Összesen 297 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Brigadéros
2013. december 28. 09:06
A náci a leghosszabb életű fajta...ezer év múlva is fognak rájuk vadászni...
S0ma
2013. december 27. 21:02
"Megjegyezte, hogy az Utolsó esély valószínűleg az utolsó lehetőség arra, hogy a törvény kezére juttassák azokat, akik háborús bűnöket követtek el az 1940-es években." --- 1945-ben már vége volt a II. világháborúnak! Most 2013-at írnak. Egy akkori bűnös 45'-ben legalább 20-25 éves volt. Ők nem lehettek irányítók. Azb igaziakat miért nem lehetett megtalálni a mai napig?
Zernebock
2013. december 27. 19:28
Efra zsiráfot kedvenc késemmel ölném le, egy CRKT "Bear Clow"-val.. Lehet, meg is kínoznám előtte.
korona
2013. december 27. 17:58
Egyet tanácsolok: Ne higgy soha a zsidónak! Soha. Semmit. Mindazok pórul jártak, akik hittek nekik. Lásd: kommunizmus, bankhitel, stb stb stb
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!