Közel a kelet, de távol a béke

A nyitókép illusztráció. Fotó: WAHAJ BANI MOUFLEH / MIDDLE EAST IMAGES / MIDDLE EAST IMAGES VIA AFP

„Több mint fél éve már, hogy újra felszínre törtek azok a tektonikus energiák, amelyek Izrael Állam 1948-as megszületése óta lappangva mindig is jelen voltak. Thomas Mann írja a József és testvérei című kulcsregényében: »Mélységes mély a múltnak kútja.« Ne mondjuk inkább feneketlennek? Mert, hát lássuk be, mindennek van előzménye az állítólag ok-okozati összefüggések láncolataként értelmezhető világban. A magyar nyelv ezt valóban »okosban« oldja meg, így a két szó, okság és okosság nem véletlenül szinte teljesen azonos hangzásúak. Vagyis a magyar nyelv úgy okoskodik, hogy az az okos, aki ismeri az okokat, az ok-okozati összefüggések végtelen láncolatát. És ugyan az emberiség mindent igyekszik megtenni, hogy minél OK-osabb legyen, azért érdemes néhány kicsit kényelmetlennek látszó dolgon eltöprengeni.

(...)Az emberi világot évezredek óta mitológiák mozgatják, ma meg aztán már kizárólag. Nietzsche után szabadon, Észisten halott, lehet, hogy eleve halottan született. Aki az ész, a racionalitás alapján próbálná értelmezni a közel-keleti konfliktust, az eleve elbukott. Egyszerűen arról van szó, hogy a zsidóság a szó szoros értelmében mindenre képes azért, hogy legyen lokális állama (az évezredek óta fennálló globális állama mellé), de lokális és globális szerveződésük legfőbb garanciája csak az amerikai világbirodalom lehet. Ám ha néhány évtizeden belül az amerikai birodalom lehanyatlik, akkor mindkét pozíció bizonytalanná válhat. És mivel, érthető módon senki nem szereti a tartós bizonytalanságot, így kell egy globális »teszt« arról, hogy vajon miként kell mindennek megváltoznia ahhoz, hogy minden a régiben maradhasson.

Erről szól tehát a közel-keleti konfliktus.”

***

***