Öt éven belüli szerb EU-csatlakozásban reménykedik a bővítési biztos

2024. május 14. 14:21

Tizenöt évnyi egy helyben toporgás után.

2024. május 14. 14:21
Oliver Varhelyi - Aleksandar Vucic press conference in Serbia

Nyitókép: FILIP STEVANOVIC / ANADOLU / ANADOLU VIA AFP

Belgrádban járt Várhelyi Olivér, az Európai Bizottság bővítésért és szomszédságpolitikáért felelős biztosa,

hogy Szerbia EU-csatlakozásával kapcsolatban tárgyaljon Aleksandar Vučić szerb elnökkel – számol be az Euronews.

Szerbia 2009-ben nyújtotta be az Európai Unióhoz csatlakozási kérelmét, és 2012 óta tagjelölti státuszban van – ugyanakkor azóta az Euronews szerint csekély előrehaladást sikerült elérnie.

A médium felhánytorgatja, hogy az országot gyakran „az autoritarizmus irányába való elcsúszással” vádolják, s tavaly két májusi lövöldözés után tömegtüntetések zajlottak az országban, melyeknek résztvevői kezdetben a fegyverviselés szabályainak szigorítását követelték, de kisvártatva általános kormányellenes üzenetekre váltottak. Vučić kormányát korrupcióval, a szervezett bűnözéshez fűződő kapcsolatokkal, valamint autoriter tendenciákkal vádolták.

Várhelyi az eseményen azt mondta: nagyon örül annak, hogy az elmúlt öt év munkája végre termőre fordul, és reméli, hogy

„a következő Bizottság alatt látni fogjuk Szerbia belépését a mandátum végéig”.

Hozzátette: számára világos, hogy „a következő Bizottságnak bővítési Bizottságnak kell lennie”.

Beszélt arról is, hogy az EU Növekedési Tervét, melynek keretében reformokért cserébe uniós pénzt kapnak a tagjelöltek, hamarosan elkezdik megvalósítani Szerbiában, s a program végpontjaként kilátás van arra, hogy

Szerbia még azelőtt csatlakozhasson a közös piachoz, hogy az Unióhoz magához csatlakozna.

Emellett Szerbia részt kap a harmincmilliárd eurós Gazdasági és Befektetési Tervből is, amely Várhelyi szerint „segélyintenzitásban, ahogy azt Brüsszelben hívjuk, összehasonlítható a jelenlegi kohéziós és strukturális alapokkal”. Ennek köszönhetően Szerbia 2,2 milliárd eurót kapott a Belgrád-Niš nagysebességű vasút fejlesztésére, valamint kaptak pénzt az új belgrádi gyermekkórházra és az ország elektromos hálózatának fejlesztésére is.

Emellett jelezte, hogy a csatlakozásig Szerbiának jogállamisági reformokat kell végrehajtania, illetve szorosabban össze kell hangolnia külpolitikáját az Európai Unióéval.

Végezetül kommentálta az ENSZ előtt heverő határozati javaslatot a srebrenicai vérengzéssel kapcsolatban. „Szeretném kifejezni abszolút egyet nem értésemet azokkal, akik a népirtásban való bűnösséget egy egész népre szeretnék ráterhelni. A kollektív büntetés sosem volt értékeink része, és soha nem is lehet az. Nem hiszem, hogy járható út a szerb nemzet egészének kollektív bűntudattal való stigmatizálása” – mondta Várhelyi.

Összesen 42 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
sexykitty-87
2024. május 28. 19:46
🍓 ️ ­­­É­­r­t­­­é­­k­­­e­­l­­­d­­­ ­a­­­ ­­s­z­­e­x­­i­­ ­p­­­u­­n­c­­­i­­­m­­­a­t­­ 👉 𝐖­𝐖­­𝐖­­.­­𝐗­­𝟏­­𝟖­­.­­𝐅­𝐔­­­𝐍
enidecsakfeljarok
2024. május 15. 11:22
15 év toporgás, 5 éves jóslat, sok reform meg jogállamiság. Volt fegyveres balhé is! Ja de Ukrajnát vegyük fel azonnal az EU-ba és a NATO-ba is hamargyorsan. Csak háborúznak, nem nagy dolog. Amúgy meg a görögök is tőlük lopták a demokráciát.....
Lajoss
2024. május 15. 09:55
Oli ennyire nem látja a realitásokat… 😂😂😂
2024. május 14. 18:24 Szerkesztve
Nem hiszem, hogy öt éven belül.... Tegnap utasították el a szerbek az oroszok elleni szankciókat. Meglesz ennek meg a böjtje.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!