A mesterséges intelligencia lesz 2024 slágerbefektetése
2024. január 01. 18:06
A technológiai szektorban öt nagy terület fog hasítani az idén. A mesterséges intelligencia még favorit lesz, de a kibervédelem is durván visszarobbant a mezőnybe.
2024. január 01. 18:06
7 p
2
5
13
Mentés
Mondják, a gazdasági és politikai káosz kifejezetten kedvez az innovációs folyamatoknak. Lehet a megállapításban valami: nem kell mély összefüggésekben gondolkodó elemzőnek lenni ahhoz, hogy a 2023-as évet a teljes zűrzavar esztendőjének nevezzük, de ahhoz sem, hogy azonnal lássuk: a mesterséges intelligencia szárnyalásával új időszámítás kezdődött a technológiában.
A GlobalData elemző és tanácsadó vállalat szerint 2024-ben a legnagyobb befektetések már a techszektorra fognak összpontosítani, annak is öt olyan területére, ahol a befektetés gyakorlatilag egyet jelent a biztos nyereséggel.
Új dili sok pénzért
Az AI mint technológiai slágertrend teljes egészében letarolta a tavalyi évet, az őrület pedig csak fokozódni fog 2024-ben. A GlobalData előrejelzései szerint a globális piac értéke az idén több mint 900 milliárd dollár lesz, a robbanás pedig alapvetően a generatív mesterséges intelligencia területén várható – mégpedig minden iparágban. A globális piac ezen szegmense a 2022-es 1,8 milliárd dollárról 2027-ig 33 milliárd dollárra fog terebélyesedni, ezzel pedig a leggyorsabb növekedést fogja produkálni az elkövetkezendő néhány évben.
Égtakarók
A GlobalData előrejelzései szerint a felhőalapú IT-piac 2027-re 1,4 milliárd dollárt fog érni. A szoftveres dominancia mellett a felhőalapú platformszolgáltatások további ugrásszerű növekedése várható, ahogyan a költségcsökkentés és a hatékonyság érdekében egyre több vállalat szervezi ki az IT-s infrastruktúrát felhőbe.
A mesterséges intelligenciával kombinálva ráadásul ez a megoldás lesz a legmegkerülhetetlenebb az olyan adatigényes területeken, mint a robotika vagy a dolgok internete.
A nagy visszatérés
Az egyik legnyilvánvalóbb befektetési terület, az elmúlt esztendők során elkövetett adathalászati módszerek, a vállalati támadások, illetve az ukrajnai háború semmit nem kímélő, infrastruktúrák elleni merényletei pontosan tükrözik, mekkora szükség van a betonkemény védelemre.
A mesterséges intelligencia térhódítása ráadásul növeli a kockázatot, így a kibervédelembe fektetni már nem csak ajánlott, de gyakorlatilag felső határ nélküli kötelezettség lesz. Az elmúlt tíz év statisztikái arra utalnak, hogy például a zsarolóvírusok folyamatosan emelkedő száma 2025-re több mint 10 milliárd dollárjába kerül majd a vállalatoknak. Ez a szám 2015-ben még „csak” 3 milliárd dollár volt, így érthető, hogy a prognózisok szerint a kiberbiztonsági bevételek 2030-ra globálisan a 344 milliárd dollárt is el fogják érni.
Ezeket a droidokat keresitek
A mesterséges intelligencia és a felhőalapú szolgáltatások eddig elképzelhetetlen módon tolták meg a robotika fejlődését. Az iparág durva menetelésének arányait jól mutatja, hogy míg 2022-ben 63 milliárd dollárra árazták a globális piacát, az értéke 2030-ra várhatóan 220 milliárd dollár körül lesz. Az ipari és vállalati robotok húzzák majd magukkal az egész területet, és az úgynevezett kiszolgáló robotok összpiaci értéke már jövőre eléri a 67 milliárd dollárt.
A másik nagy szelet a tortából 2024-ben a dróngyártásé lesz, de óriási jövő előtt állnak a katonai vagy orvosi célokra használt külső vázak, az exoszkeletonok, valamint a logisztikai kiegészítők területei is.
A dolgok internete
A törekvés, hogy minden bennünket körülvevő tárgyat, közvetlen, illetve tágabb környezetünket okossá tegyük, soha nem látott méreteket öltött – pedig még mindig csak egy folyamat kezdetén járunk. A dolgok internete alapvetően az ipari internet és az okosvárosok területén ontja majd a bevételt. Az ipari internet globális piaca a 2022-es 374 milliárdról 2027-re 756 milliárd dollárra fog ugrani, míg az okosvárosoké 234 milliárdról 470 milliárd dollárra fog nőni a következő 3-4 évben.
***
Fotó: Shutterstock
További cikkeinket, elemzéseinket megtalálják a makronom.hu oldalon.
Tajvan a kínai fenyegetettség miatt fente a fogát Elon Musk műholdjaira, ám ami működött Ukrajnában, nem fog működni a szigeten. A megoldás egy saját flotta építése lesz.
Kína vezet az Egyesült Államok előtt a mesterséges intelligencia (MI) kutatási területeinek több mint felében a Georgetown Egyetem Biztonsági és Feltörekvő Technológiai Központjának (CSET) új kutatása szerint. Az elmúlt öt évben világszerte több mint kétszeresére nőtt a mesterséges intelligenciáról szóló publikációk száma. Az adatok azt mutatják, hogy a kínai intézmények a legjobbak közé tartoznak a MI-kutatások számát és a sokat idézett cikkek mennyiségét tekintve.
A mesterséges intelligencia (MI) képzéséhez rengeteg adatra van szükség. A kutatók szerint az iparág kifogyhat ezekből, és ez lassíthatja a nagy méretű nyelvi modellek fejlődését.
Aki megjegyzést tenne arra, hogy azért nem egy ronda nőt kellett volna választani Júliának, az inkább meg se szólaljon, hiszen a rasszizmus mellé odatapasztják a testszégyenítést is bűnként.
p
2
0
1
Hírlevél-feliratkozás
Ne maradjon le a Mandiner cikkeiről, iratkozzon fel hírlevelünkre! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és elküldjük Önnek a nap legfontosabb híreit.
Összesen 13 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
elbert-0
2024. január 01. 22:29
A picsába ! Most végeztem el egy fenntarthatósági menedzser kurzust, azt itt nem látom felsorolva. Rossz lóra tettem volna ?
"A technológiai szektorban öt nagy terület fog hasítani az idén. A mesterséges intelligencia még favorit lesz, de a kibervédelem is durván visszarobbant a mezőnybe."
Javaslom, hogy Révész Béla Ákos helyett vegyenek fel a mandinerhez egy A.I.-t... még a béta-verzióval is jobban járnának..és mi is..