Becsöngetünk és nem futunk el

2012. július 18. 13:14

A tétlenségnek vége. És nem az a lényeg, elítélik-e Csatáryt. Elég, ha elmeséli, milyen volt embert ölni.

2012. július 18. 13:14
Seres László
Seres László
hvg.hu

Ugyanaz a Budapesti Nyomozó Ügyészség, amelyik most végre őrizetbe vette és rögtön gyanúsítottként hallgatta ki a legendásan szadista, valószínűleg közel 16 ezer embert a halálba küldő 97 éves férfit, egészen idáig még »ismeretlen tettes« ellen vizsgálódott az ügyében. A Fővárosi Főügyészség még napokkal ezelőtt is csupán egy semmitmondó közleménnyel untatta a nyomozás állása iránt érdeklődő sajtót, amelyben »hosszan részletezik, milyen nehézségeket okoz egy 68 évvel ezelőtt, ma már más országban lévő városban történt esemény feltárása, valamint a bűncselekménnyel érintett, még élő sértettek felkutatása«.

Arról, hogy miért okoz nehézséget a szomszédos EU-tagállamban fekvő Kassa kérdése, hogy hogyan viszonyulnak a Wiesenthal Központ által átadott bizonyítékokhoz, a tanúvallomások sokaságához, nem szól a közlemény. De még csak a felelősségre vonás szándékáról sem hallottunk ügyészi vagy – horribile – politikusi nyilatkozatot, arról, hogy bármilyen idős emberről van szó, vannak bűnök, amik nem évülnek el, és ha van kellő számú és súlyú bizonyíték, akkor nálunk bizony a jogállam lecsaphat őrá is.

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 19 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
moderate
2012. július 19. 08:53
Vannak el nem évülő bűnök. Az emberiesség elleniek ilyenek. Nem menthetik az akkori törvényekre való hivatkozások, a "parancsra tettem" szlogenek. Ha Csatáry csak 1 civil polgárt is agyonlövetett nem pedig 16ezret, akkor is felelüsségre vonandó, és ez a mai magyar jogállam erkölcsi felelőssége.
karika01
2012. július 18. 23:08
Nem szabad, hogy a magyar igazságszolgáltatás elmismásolja ezt az ügyet! Nagyon komoly bűntényekről van szó, amelyek nem maradhatnak büntetlenül! Várakozásnak, halogatásnak helye nincs!
Lara Citizen
2012. július 18. 21:19
Hajrá Efraim Zuroff! A végén még neki lesz hálás Magyarország, hogy megtisztítja az országunkat a gyilkosoktól.
MNaKiss
2012. július 18. 20:55
Jó lenne ha kicsit felpörgetnék magukat..
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!