Gyurcsány nem megy el a kihallgatásra

2010. szeptember 22. 15:33

Nem megy el a 2006-os budapesti zavargásokat vizsgáló bizottság pénteki ülésére Gyurcsány Ferenc, volt szocialista miniszterelnök - értesült az FN.hu. Az ügyben Nyakó István MSZP-s politikus még korábban úgy nyilatkozott: a bizottságok a politikai manipuláció eszközei, és így pártja és Gyurcsány Ferenc nem vesz részt munkájukban.

2010. szeptember 22. 15:33

Gyurcsány Ferenc nem tervezi a megjelenést a 2006-os fővárosi zavargásokat vizsgáló parlamenti albizottság pénteki ülésén, pedig a testület az időpontra csak ezt a napirendi pontot tűzte ki. A hírt közlő FN.hu értesülései a volt miniszterelnök környezetéből származtak. A távolmaradásnak egyelőre nem tudni, hogy lesz-e jogi következménye, a kérdésről vita folyik.

Nyakó István, az emberi jogi bizottság szocialista alelnöke még júliusban elmondta: ugyan az albizottság a házszabály alapján alakult meg, de szerinte az politikailag illegitim. Az MSZP-s politikus hangsúlyozta: a testület nem az igazság kiderítésére, hanem egy hazug politikai lejárató kampány részeként, annak alátámasztására jött létre. Szintén július végén közölte Nyakó azt is, hogy az MSZP és Gyurcsány Ferenc nem vesz részt a tényfeltáró bizottság munkájában.

Összesen 52 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Tikva
2010. szeptember 23. 20:24
Ugyan nem baj ez...majd az ügyészség mehallgatja..onnan már nem lesz kibúvó..véged van fletó....a kör bezárult... a Gyorskocsi utca már tárt karokkal vár....mesüge tetü....
Ricochet
2010. szeptember 23. 14:07
Nem is csoda, hogy nem megy. Egy gyáva, szar alak. Mindig legyávázta Orbán Viktort, most megmutathatná, ha van vér a pucájában, de nincs. Hangember.
red label
2010. szeptember 23. 14:05
Mi az hogy nem megy el? Lekell tartoztatni, és elő kell állítani. Fletóra miért vonatkozik más, mint a többi emberre? A hazaárulókat sem kell külön kezelni!
tevevanegypupu
2010. szeptember 23. 00:21
Ki mondta, hogy a demokrata nem fel? Ugy latszik messzirol, hogy mintha megis. Ha a bizottsag hazug, es politikai cellal allitottak fel, akkor Gyurcsany ne lenne kepes megcafolni minden szavukat? Ez a kituno szonok aki lehengerelte Orbant 2006-ban es folenyes gyozelmet aratott felette? Micsoda nagyszeru alkalom lenne most bizonyitania, hogy artatlan..
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!