Melegfelvonulás: a rendőrség már készül

2011. június 15. 17:55

Szombaton tartják a Meleg Méltóság Menetét, amelyet a rendőrség közlése szerint megfelelő létszámmal biztosítanak majd. Komoly lezárásokra is számítani kell.

2011. június 15. 17:55

A rendőrség a szükséges létszámmal biztosítja szombaton Budapesten a meleg méltóság menetét - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) szóvivője szerdán. Horváth Katalin Fanni hozzátette: a fokozott rendőri jelenlét során bárkit igazoltathatnak, azért, hogy bármiféle jogellenes cselekményt megelőzzenek, illetve megakadályozzanak. A rendőrök határozottan fellépnek majd, ha szabálysértést vagy bűncselekményt észlelnek.

A felvonulás a Hősök terétől indul. A menet részvevői az Andrássy és a Bajcsy-Zsilinszky úton, egészen az Alkotmány utca torkolatáig sétálnak. Ezért szombaton 15 órától 18 óráig lezárják a VI. kerületben a Dózsa György utat a Podmaniczky utca és a Városligeti fasor között, az Andrássy utat a Kodály körönd és a Hősök tere között. 16 órától 18 óráig lezárják a Hősök tere - Andrássy út – Bajcsy-Zsilinszky út - Alkotmány utca – Kossuth tér útvonalat, a Nyugati téri felüljárót, a József Attila utcát a Széchenyi tér és a Bajcsy-Zsilinszky út között, a Károly körút – Bajcsy-Zsilinszky út Astoria és a Nyugati tér közötti szakaszát, valamint a Teréz körutat a Király utca és a Nyugati tér között - olvasható a police.hu oldalon. Az Alkotmány utcát és a Kossuth teret 16 órától 20 óráig zárják le. A lezárásokkal egy időben a keresztirányú forgalom is szünetel.

Összesen 95 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kukagyerek
2011. június 16. 19:07
Jut eszembe: Ez a melegfesztivál is lefarag néhány ezer szavazót a fineszről!
kukagyerek
2011. június 16. 19:05
"Komoly lezárásokra is számítani kell. " Érdekes, hogy csak akkor tudnak aggódni a közlekedés rendjének megzavarása miatt, amikor a nemzeti oldal akar tartani valamilyen demonstrációt. Most, kurvára nem érdekli őket a fél város megbénítása sem! Hajrá 2/3!
magnamater
2011. június 16. 10:32
Titkos jelentése van annak, hogy a melegek a Hősök Teréről indúlnak. A baloldal a melegektől reméli, nem fog e földre több hős születni.
pityesz74
2011. június 15. 23:40
Engem abbszolút nem érdekel hogy ki mit szeretne a farkára húzni, de a nemi identítás nem az utcára való, és az miatt nem illene többszázezer ember napi életét megkeseríteni. Jó lenne már ha a fülesedények felfognák végre, hogy minden ilyen vonulgatásuk csak a saját kárukra vállik.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!