Másodszor oszlatták fel a nagyatádi Fideszt

2011. július 15. 08:37

Másfél év alatt sem sikerült rendeznie sorait a Fidesznek a Somogy megyei Nagyatádon: 2009 decembere óta másodszor oszlatták fel a helyi alapszervezetet, és az elmúlt hónapokban volt, hogy többen is nagyatádi Fidesz-vezetőnek mondták magukat.

2011. július 15. 08:37

A két évvel ezelőtti nagyatádi fideszes vezetők szerint az akkor színre lépő új vezetőjelöltek közül többen ki akarták használni a párt népszerűségének növekedését, a megújulást sürgetők szerint viszont a korábbi gyenge teljesítmény miatt volt szükséges a csere.  A belharcoknak akkor a párt országos választmányának elnöksége vetett véget a nagyatádi Fidesz feloszlatásával. Ezt követően új szervezet jött létre, ám a régi tagok közül többen bírósághoz fordultak. A Fővárosi Bíróság elsőfokú, majd idén februárban a Fővárosi Ítélőtábla jogerős ítélete is a felpereseknek adott igazat, és megsemmisítette a feloszlatásról, s az új alapszervezet alakításáról szóló határozatot. Ezt Barbalics István, a feloszlatott szervezet vezetője úgy értelmezte, hogy visszaállt a 2009-es állapot, vagyis ő a nagyatádi alapszervezet elnöke. A két városi szervezet egyidejűleg legitimnek tartotta magát.

Barbalics István a budapesti Fidesz-központot is megkereste, mivel szerinte a történteknek voltak a párt számára nehezen vállalható következményei. A Fidesz vezetése végül másodszorra is feloszlatta a bíróság által újjáélesztett nagyatádi alapszervezetet, és új testületet alakított. A Népszabadság információi szerint akad olyan Fidesz-tag, aki ismét bírósághoz fordulna.

Összesen 1 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kukagyerek
2011. július 15. 13:14
"Másodszor oszlatták fel a nagyatádi Fideszt" Hát, mit mondjunk erre, jobboldali elvtársak?! Átb@sztátok a szavazóitokat. Oszoljatok csak bátran!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!