Aggódik az ET emberi jogi biztosa

2012. január 12. 11:36

A közelmúltbeli magyar törvényalkotás során nem vették eléggé figyelembe az alapvető emberi jogi elveket – véli az Európa Tanács emberi jogi biztosa.

2012. január 12. 11:36

Az Európa Tanács emberi jogi biztosa szerint a közelmúltbeli magyar törvényalkotás során nem vették eléggé figyelembe az alapvető emberi jogi elveket, és az igazságszolgáltatásra, a véleménynyilvánítás szabadságára, valamint a vallásszabadságra vonatkozó döntések súlyos aggodalmakat váltanak ki.

Thomas Hammarberg, a strasbourgi székhelyű összeurópai szervezet tisztségviselője – Martonyi János magyar külügyminiszterhez intézett, csütörtöki közleményében ismertetett levelében – azt állította, hogy a lelkiismereti és vallásszabadságról szóló új magyar törvény nagy számban foszt meg vallási felekezeteket az egyházi jogállástól. Bár a magyar kormány már választ adott a levélre, Hammarberg továbbra is aggódik. 

„A parlament fog a jövőben dönteni a jelentkező felekezet elismeréséről. Az ilyen eljárás, amely politikai testületet bíz meg azzal a feladattal, hogy vallásos hit legitimációját mérlegelje, nem egyeztethető össze az állam semlegességi és pártatlansági kötelezettségével” – szögezte le a közleményben az ET emberi jogi biztosa.

Összesen 11 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
krisztoforo48
2012. január 12. 15:36
Egy újabb aggódó.Aggódom az EU-ért,mert semmibe veszik az emberek önrendelkezésére való alanyi jogát!
Atisz
2012. január 12. 14:34
Én a biztos úr elmeállapotáért és/vagy éleslátásának romlása miatt aggódom, mivel - valami fura véletlen folyamán - elkerülte a figyelmét a felvidéki magyarok helyzete.
pityesz74
2012. január 12. 13:51
Na örülök neki hogy megint új sorszámot lehetett kiadni a legújabb rettegőnek.Még valaki?! Bár 2006-ban aggódtak volna annyira.
sky.net
2012. január 12. 12:33
x ezer eurós elvtársi fizetésért aggódni kell ám rendesen, és megfelelő időben a koreográfia szerint ... azt nem csak úgy adják a nagy semmiért ... aggódni kell , leveleket irkálni, sírni fenyegetni zsarolni tanácsolni köhögni , nem egyszerű ám a sameszélet, és nincs ám európai karrier csak arra alkalmasaknak
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!