A rendőrség fellépését kéri az LMP

2012. augusztus 04. 10:48

A párt elítéli a Jobbik Devecserre tervezett vasárnapi demonstrációját, egyben arra kéri a rendőrséget, hogy tartsa fenn a rendet, és ne hagyja, hogy egyenruhások megfélemlítsék egy település lakóit.

2012. augusztus 04. 10:48

Az LMP mélyen elítéli a vasárnapra Devecserre tervezett Élni és élni hagyni – demonstráció a jogos magyar önvédelemért elnevezésű megmozdulást – írta a párt két politikusa az MTI-hez szombaton eljuttatott közleményében. Szabó Tímea és Dorosz Dávid felszólítja a rendőrséget, hogy biztosítsa a rendet, és határozottan lépjen fel minden olyan megmozdulással szemben, amely a helyi lakosok alapvető méltóságát és biztonságát veszélyezteti. 

A Jobbik által meghirdetett rendezvény ismét rámutat arra, hogy a „szélsőjobboldali párt néhány szavazat megszerzésének reményében saját maga akadályozza a békés egymás mellett élést” – fogalmaznak a politikusok. A két képviselő hangsúlyozza, hogy a hatályos jogszabályok szerint a rendőrség feladata a rend fenntartása és a bűncselekmények felderítése, nem pedig a parlamenti pártoké, képviselőké vagy a „mellettük egyenruhában vonuló önjelölt félkatonai szervezeteké”. Az ítélkezést pedig az önbíráskodás helyett az igazságszolgáltatásra kell hagyni – áll  a közleményben. A politikusok pártjuk nevében arra kérik a rendőrséget, hogy tartsa fenn a rendet, és ne hagyja, hogy a „korábbi vonulásokhoz hasonlóan, egyenruhások ismét megfélemlítsenek egy település lakóit”.

Összesen 111 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
picur3ka
2012. augusztus 04. 22:28
Ha lenne igazsagszolgaltatas, ugye. Azontul baszhatja, mindenki. Mi az, hogy az allampolgarnak nincs joga onvedelemre, ezt szeretnem nagyon kurvara megtudni, hogy ki az a genocidumos kisebbsegi rasszista bunozo faszi, aki ezt kitalalta? Valaszokat a postafiokba, viragot az oltozobe.
JackHárpi
2012. augusztus 04. 15:31
A JOBBIK egy magyar- és keresztény ellenes alakulat! A Moszad, a KGB és a szláv valamint a román titkosszolgálatok pénzelik. Célja a magyarországi közállapotok krimianalizálása ez által a magyar állam gyengítése s végül a Magyar Köztársaság megsemmisítése. Vona és Szegedi egy Moszad ügynök, Novák és Endresik meg szlovák ügynök. ...már összevesztek Magyarország kifosztásán.
Ciki
2012. augusztus 04. 14:13
Az a legnagyobb baj a szélső jobbosokkal, hogy MESSZEBBRE TUDNAK KÖPNI, MINT GONDOLKODNI! Erre tökéletes bizonyíték, sok fenti komment!
Parasztvakítás
2012. augusztus 04. 13:35
Devecserbe vonulgatunk,vonulgatunk??Romániába ahol meg ölik,verik,megalázzák a magyart GYÁVÁK vagyunk kimenni??Adjon az Isten:EGY BÁTOR,IGAZI,A MAGYART VÉDŐ PÁRTOT!!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!