Hende: A következő ciklus elején dönthetnek a helikopterekről

2013. április 12. 13:56

Jövőre, a következő kormányzati ciklus indulásakor születhet döntés a honvédségi helikopterbeszerzés ügyében. Erről beszélt a honvédelmi miniszter pénteken a Kossuth Rádió Ütköző című műsorában.

2013. április 12. 13:56

Hende Csaba elmondta: kormányra kerülésükkor világossá vált, hogy a honvédségi helikopterek felújítása, karbantartása elmaradt a szükséges, az elvárható szinttől. Ennek nyomán tömegesen váltak alkalmazhatatlanná a helikopterek. A miniszter közölte, erre a problémára hosszú távú megoldást kell találni. A döntést valamennyi politikai erő, parlamenti párt egyetértésével kívánják meghozni – tette hozzá. Kifejtette: jelenleg a nemzetközi versenykiírás előkészítése, szakértői egyeztetése zajlik a Honvédelmi Minisztériumban. Ebben a kiírásban fogalmazzák meg igényeiket, elvárásaikat, azt, hogy a következő négy évtizedben részben katonai célokra, részben polgári – például katasztrófavédelmi – feladatokra milyen helikopterképességre van szüksége Magyarországnak.

Ezt a kiírást egyeztetik a parlamenti erőkkel is, és a pályázatot úgy hirdetik meg, hogy a következő kormányzati ciklus kezdetén dönteni lehessen a kérdésben – mondta a miniszter. Megjegyezte viszont, hogy ehhez a költségvetésben is biztosítani kell majd forrást. A műsorban Iváncsik Imre, az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának szocialista alelnöke erre reagálva azt mondta, a jelenlegi honvédelmi költségvetés olyan alacsony, hogy még a mindennapi működés is problémát jelent. A szocialista képviselő hangsúlyozta: „fontos, sürgető és halaszthatatlan”, az egész magyar társadalom számára kulcsfontosságú a helikopterkérdés megoldása, és a beszerzésről a miniszter által felvázolt tervet elfogadhatónak nevezte.

Összesen 12 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
racer
2013. április 12. 15:01
Legyen hozzá offset....
kjkj945
2013. április 12. 14:59
Az atomfejű interkontinentális rakettyákról mikor döntenek????
Viktus
2013. április 12. 14:51
A honvédelmi miniszternek már van helikoptere : " Amikor megnéztük, hogy hazánk megvédésére milyen helikoptereket vásárolhat a Honvédelmi Minisztérium, kihagytuk a legolcsóbb lehetőséget. A kb. 3000 forintos Lego rendőrségi helikoptereket. Hende Csaba egy ilyet és egy középkori legókatonát kapott a születésnapjára." http://kepviselofunky.blog.hu/2013/02/08/hende_csaba_helikoptert_kapott A hadseregnek nem kell ...
3M..
2013. április 12. 14:19
Évek óta ülnek a döntésen, aztán hoznak valami levegőben tankolhatós szarokat. Maradjuk a kaptafánál, legjobbak nekünk az orosz helikopterek azokat ismerjük. Persze csak a keleti nyitás jegyében, plusz jó pont az oroszoknál. Szebb Jövőt!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!