Volt szerencsém látni Lukácsy György filmjét, az 1968 – Egy szerelem rekonstrukciója című alkotást
Nem az 56 utáni megtorlós-vérengzős kor volt ez, hanem már az a Magyarország, melyhez a mai közelebb van, mint az 56 utáni vérengzős.
Öt pályázó animációs filmtervét támogatja összesen 45 millió forinttal a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa – közölte a hatóság Szóvivői irodája csütörtökön az MTI-vel.
Bera Nándor Voltaire Candide című szatirikus regényéből készít kortárs adaptációt. Az alkotó Kovásznai György festő és animációs rendező egykori Candide-rajzait felhasználva készíti el alkotást, így nemcsak Voltaire, hanem Kovásznai előtt is tiszteleg. A nyertesek között van Horváth-Molnár Panna és Gurmai Beáta animációs filmje, a Borka és a varázsruha is. Magyarósi Éva animációs filmes rendező a családi emlékekből készít filmet: a Keresztanya és Én hétköznapi történeteket dolgoz fel a gyermekek nézőpontjából.
A Magyar Média Mecenatúra program Macskássy Gyula pályázatának köszönhetően Klingl Béla újabb epizódot készíthet Kartonka című filmjéből. A támogatásból a Kecskemétfilm stúdiójában készül Keresztes Dóra meséje, a Játékok szárítkozás közben. A hatóság közleménye emlékeztet arra: a médiatanács 2012 elején hirdette meg Magyar Média Mecenatúra programja keretében az animációs filmek gyártását támogató Macskássy Gyula pályázatot, ami 120 millió forintos keretösszeggel és három fordulóval indulhatott el; a tanács a legutóbbi ülésén az utolsó forduló eredményeiről döntött.