Gyurcsány: A Fidesz készítette elő a 2006-os zavargásokat

2014. február 24. 20:31

Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke szerint politikai, és „némileg” szervezési értelemben is a Fidesz készített elő a 2006-os zavargásokat. Az Érden, egy lakossági fórumon beszélő politikus hozzátette: a Fidesz nem fog belenyugodni a választási vereségbe. Gyurcsány szerint a Fidesz csapatai „ránk gyújtották a televíziót”, Orbán pedig tolvaj.

2014. február 24. 20:31

Gyurcsány Ferenc szerint a Fidesz készítette elő a 2006 szeptember közepén elindult zavargásokat. A Demokratikus Koalíció (DK) elnöke erről hétfőn este beszélt egy érdi fórumon.

A Dorosz Dáviddal, a PM országgyűlési képviselőjelöltjével (Pest megye egyes számú választókerület) és Szigetvári Viktorral, az Együtt 2014 társelnökével közösen tartott fórumon Gyurcsány Ferenc az őszödi beszédről nyilvánosságra hozott titkosszolgálat anyagokkal kapcsolatban azt mondta, azokból egy dolgot sikerült megtudni: a kiszivárogtatás utolsó fázisában az anyagok a Fideszhez kerültek, ők készítették elő a sokszorosítást, a nyilvánosságra hozatalt, és „azt gondolom, hogy ők készítették elő - politikai értelemben egészen biztosan és némileg szervezési értelemben - a szeptember közepétől elindult zavargásokat”.
 
Úgy fogalmazott: nyolc évig tagadták, letagadták, hazudtak és lebuktak. „Ha vereséget mérünk rájuk, ugyanilyen alávaló módon fognak viselkedni, és nem fognak könnyen beletörődni, ahogy nem akartak beletörődni 2002-ben, 2006-ban sem”.
 
Gyurcsány azt mondta: Mesterházy Attilának nem csak az ország helyzetével kell szembenéznie, hanem mindazzal, amit a vesztes Fidesz és csapatai okoznak. „2002-ben csak az Erzsébet hidat foglalták el, 2006-ban ránk gyújtották a Magyar Televíziót (…) Vigyázni fogunk az országunkra, és nem fogjuk megengedni, hogy feldúlják csak azért, mert nem képesek megemészteni, hogy meg fogjuk őket verni.”
 
A Nyugathoz való viszonyról szólva azt mondta: amikor Széchenyi azt kereste, hogyan lehet fejlett világot teremteni, Párizs felé indult, Orbán Baku felé. Hozzáfűzte: a miniszterelnök zavaros okfejtéssel nyugati vitorlákba keleti szeleket akar befogni. „Mi Nyugaton akarunk letáborozni, mert ez a mi hazánk.” 
 
Gyurcsány Ferenc beszélt a 2002 és 2010 közötti időszakról, amikor „cudarul nehéz nyolc évünk volt”. 2009-ben megrázta az országot egy brutális válság, de abban a nyolc évben átlagosan minden évben körülbelül két százalékkal nőtt a reáljövedelem. Az elmúlt három évben 0,4 százalékkal csökkent évente és átlagosan - mondta.
 
A volt kormányfő szerint Orbán Viktornak az az elképzelése, hogy a gazdagok gyerekeiből lehet majd az ország következő vezető garnitúrája. „Ha így lett volna harminc évvel ezelőtt, akkor Orbán Viktor ma kőbányász lenne az apja mellett.” 

Egy bekiabálásra reagálva a stadionépítésekkel kapcsolatban Gyurcsány Ferenc azt mondta: „Ceausescu hatalmas stadiont építtetett, amelyet ma felver a gaz. Meg lehet építeni egy stadiont egyszer, de azt fenn kell tartani, ezért a miniszterelnök stadionépítő mániáját nem lehet támogatni.”
 
Gyurcsány Ferenc a magánnyugdíj-pénztárak megszüntetésével kapcsolatban kijelentette: a magyar miniszterelnök tolvaj, „lenyúlta a pénzünket, ezzel elvette a jövőnk egy jelentős részét”.
 
A DK elnöke a rendvédelmieket „kifejezetten büntető” nyugdíjintézkedés-sorozatról beszélt. Nem lehet megengedni, hogy 2006 őszéért büntessék őket, „azért, mert a rendőrök meg akarták védeni hazánkat” - mondta.
 

Összesen 227 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Peter8811
2014. február 25. 08:29
"A kiszivárogtatás miatt ölhették meg Rózsa-Flores Eduardót" Feri bácsi neked inkább arról kellene beszélni, hogy a ti titkosszolgálatotok Szilvási Gyuri bácsival az élen, milyen félrevezető adatokat szolgáltatott Bolívia részére, hogy a bolíviai ÁVH megölte Rózsa-Flores Eduárdót, gondolom ezt a jelentést is letették az asztalodra. Mint az öszödi kiszivárogtató nevét tartalmazó jelentést.
Peter8811
2014. február 25. 07:59
A Fidesz reggel, éjjel és este készítette elő?
buckafej
2014. február 25. 07:35
Már olvastam aljas, gátlástalan politikusokról, pl. Hitler, Lenin, Sztálin, de ilyen minden erkölcsi gát nélküli hazug, tolvaj, erőszakos emberrel még életemben nem találkoztam. Ez a fickó orvosi eset és a magyar közélet szégyene, és a baloldalé különösen, hogy még a porondon lehet. Aki vele egy követ fúj, az a szememben semmiféle morállal nem rendelkezik.
Selamat
2014. február 25. 07:30
Persze, feri, persze! Sőt, a Zorbán irta meg a beszédet, és mondta is el. Te szerencsétlen flótás :DD Az már határozottan látszik, hogy "a most már mindegy, húzzunk bele mindent" motor hajtja. S ezért bepróbál mindent, amit csak a megroggyant elméjébe keveredik. Ez a vége kezdete :)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!