Bartos Sándor, a fideszes független nyert Fóton – elbukott az Összefogás

2014. március 02. 22:01

A Fidesz által támogatott jelölt nyerte a megismételt időközi polgármesterválasztást Fóton. Bartos Sándor 8 százalékponttal verte az Összefogás jelöltjét

2014. március 02. 22:01

A Fidesz-KDNP, valamint a Kisgazda Polgári Egyesület támogatását is maga mögött tudó Bartos Sándor független jelölt kapta a legtöbb, 2261 voksot, a leadott érvényes szavazatok 50,12 százalékát a vasárnap tartott fóti megismételt időközi polgármester-választáson - közölte a Pest megyei város jegyzője az MTI-vel. Chrobák Zoltánné tájékoztatása szerint a csaknem 19 ezer lakosú településen a választópolgárok 29,45 százaléka járult az urnákhoz, ami valamivel több a novemberi részvételnél.

A három polgármesterjelölt közül a jelenleg a város alpolgármesteri tisztét betöltő Bartos Sándor győzött, míg a novemberben az élen végző Takács István, az MSZP-Együtt-PM-DK-MLP jelöltje 1913 szavazattal (42,41 százalék) a második lett. A legkevesebb, 337 voksot (7,47 százalék) Mádly Zsolt független jelölt, Fót egykori polgármestere kapta.

2013 november 24-én, a később megsemmisített eredményű választáson Takács István az MSZP, az Együtt-PM, valamint a Demokratikus Koalíció (DK) közös jelöltje 1116 szavazattal nyert, Bartos Sándor (független) 954, Németh József (független) 920, Földi Pál János (Civil Összefogás a Fótiakért, a Fidesz támogatásával) 885, míg Vargha Nóra Mária a Liberálisok jelöltje 595 szavazatot kapott.

Az 1-es számú egyéni választókerületben új képviselőt is választottak. A posztért induló öt jelölt közül Madaras Ádám (független) végzett az élen 203 szavazattal, míg a novemberi győztes, a szintén független Varga József Csongor mindössze 2 vokssal lemaradva most a második helyet tudta megszerezni. A további sorrend: Fábry Béla (MSZP-Együtt-PM-DK-MLP) 181, Sándor István (Jobbik) 45, illetve Mádly Zsolt (független) 38 szavazattal – mondta Chrobák Zoltánné.

Fóton azért kellett időközi választást kiírni, mert a fideszes Cselőtei Erzsébet tavaly szeptemberben lemondott mind polgármesteri posztjáról, mind pedig az 1-es számú választókerületben szerzett egyéni képviselői mandátumáról. A tavaly november 24-én tartott voksolás eredményét a szavazók egy részének szervezett szállításával összefüggő jogorvoslati, illetve felülvizsgálati kérelmek alapján a Budapest Környéki Törvényszék megsemmisítette, s új választási eljárás lefolytatását írta elő. 

Összesen 211 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
öszödibeszéd
2014. március 03. 14:05
Ezt nevezem kormányváltó hangulatnak!! :-)) Se tüntetésre, se szavazásra nem jár a balMASSZA! Méghogy lejt a pálya a fidesznek a választáson!!! :-))
liberálzöld.
2014. március 03. 12:49
Fideszes független. Ha nyer: Fideszes. Ha bukik: független. Húha, de cseles!
catalina9
2014. március 03. 11:25
Hát igen, de mekkora hűhó lezz volna, ha a ballibák nyernek Helyesen: "lett volna"
catalina9
2014. március 03. 11:23
sjanos [Hozzászóló kiszűrése] 2014. március 3. 10:40 Nem tudom mi ez a hűhóóó..:)" Hát igen, de mekkora hűhó lezz volna, ha a ballibák nyernek "8%pont viszont hát nem is tudom...az nem túl jó eredménynek tűnik..." Jelen esetben éppen 100%-nak felel meg, ugyanis Bartos nyert, az Összefosás meg VESZTETT. "A Fidesz nyerni fog 2014ben...ellenben nem lesz 2/3da....ha magas lesz a részvételi arány! Most alacsonynál sem lett meg!" A Fidesznek és másnak sem, soha nem volt 2/3-os támogatottsága, 2010-ben is 53-55 % szavazott rá.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!