Szigetvári: Új politika kell, nem Demokrata Párt

2014. augusztus 27. 21:54

Gyurcsány Ferenc cikke, amiben a volt miniszterelnök az egységes Demokrata Párt létrehozásáról ír, csak a DK saját útkereséséről szól – jelentette ki Szigetvári Viktor. Az Együtt-PM társelnöke szerint a pártszövetség önállóan kíván az orbáni vagy a gyurcsányi alternatívánál jobbat állítani.

2014. augusztus 27. 21:54

Szigetvári Viktor, az Együtt-PM szövetség társelnöke szerint Gyurcsány Ferenc részéről hiba volt az ellenzéki pártok közötti pozícióharcok újranyitása. A társelnök szerdán az atv.hu-nak Gyurcsány Ferenc a Népszabadságban közzétett írására reagált így, melyben a Demokratikus Koalíció elnöke arról írt: egy egységes Demokrata Pártot kellene létrehozni. 

A volt miniszterelnök a lapban kiemelte: a demokratikus pártok a jelenlegi választási rendszerben együttes létre vannak ítélve, „együttműködés vagy politikai halál”. „Az optimális végcél világos: egységes Demokrata Pártot kellene létrehozni. De látva a mostani önkormányzati választásra való felkészülés bukdácsoló tárgyalásait, a kompromisszumképtelenség riasztó fokát, a mai érzéseim szerint ez még nagyon messze van” – írta Gyurcsány Ferenc. Hozzátette: ha nem változik a választási rendszer, 2018-ban is össze kell fogniuk ezen pártoknak. A DK elnöke köztes megoldásokat is lehetségesnek tart: a pártuniót, közös elnökséget vagy még lazább együttműködést, állandó pártközi egyeztetéssel. „Szövetkezni, ellenállni, programot adni és legfőképp vigyázni egymásra - ez a feladat” – fogalmazott Gyurcsány Ferenc a Népszabadságban megjelent írásában.

Az Együtt-PM szövetség társelnöke először a Facebook oldalán reagált a DK elnökének egyoldalas írására. Úgy fogalmazott: „nagy csalódás Gyurcsány Ferenc új cikke. Az ellenzék egészének megújításában nem illetékes már. Formai ügyekkel foglalkozik a tartalom helyett”.

Az atv.hu-nak Szigetvári Viktor ezt azzal egészítette ki, hogy szerinte „2018-ban le kell váltani Orbán Viktort, de új politikával kell megtenni ezt”. Az Együtt politikusa szerint erre vonatkozóan, a tartalmat illetően semmi újat nem olvasható Gyurcsány Ferenc cikkében. Mint kiemelte: „az Együtt-PM önállóan kíván a orbáni és a gyurcsányi alternatívánál is jobbat állítani a mostani ciklus során”. Éppen ezért nem kívánnak foglalkozni a formai ügyekkel – tette hozzá Szigetvári Viktor, aki szerint ha bármilyen szempontból is nem kizárólag a DK saját útkereséséről szólna valójában Gyurcsány Ferenc szerdán megjelent cikke, akkor nem a sajtóból értesültek volna róla. 

Az ellenzéki pártok közötti pozícióharcok újranyitása hiba a DK vezetője részéről, az Együtt-PM most az önkormányzati kampánnyal kíván foglalkozni – mondta az atv.hu-nak az Együtt-PM szövetség társelnöke.

Összesen 22 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
abraxas
2014. augusztus 28. 10:10
És még ragozza is az istenadta! Kampány közepén! :-D
Antigoné
2014. augusztus 28. 10:10
Se kiköpni, se lenyelni nem tudják egymást ezek a folyton megújulók. Itt lenne az ideje háttérbe húzódni és engedni felnőni egy valódi baloldali pártot. Ez hosszú folyamat lenne, de csak így érdemes.
Berecskereki
2014. augusztus 28. 09:11
Szigetvári téved. Nem új politika kell, hanem hiteles személyek kellenek a mostaniak helyett. A régieket pedig még a háttérbe se lenne szabad engedni. Ennek megvalósulása azonban messze van, s ennek megvalósítására a mostani baloldali pártok vezetői alkalmatlanok. Így 2018-ig sem várható lényeges változás. A dakota mondás szerint; Kimúlt ló csak a gödörbe jó befektetés. Amikor majd ezt Szigetvári és társai megértik és ennek figyelembevételével cselekszenek, akkor esetleg elkezdődhet a változás.
Csigorin
2014. augusztus 28. 09:07
"Az Együtt-PM társelnöke szerint a pártszövetség önállóan kíván az orbáni vagy a gyurcsányi alternatívánál jobbat állítani." Akik ezt komolyan gondoljak, azokat hatbaszurtatok, ott vannak az lmp-ben. Toletek, akik osszealltatok fletoval, ez enyhen szolva is hiteltelen. gyurcsannyal akartok ellene alternativat kinalni? nevetseges...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!