Zugló: magyarázatot vár Karácsonytól a DK

2015. január 27. 12:20

Gréczy Zsolt szerint a fideszes alpolgármester helyett inkább DK-sat kellett volna választani Zuglóban. Most viszont már nem szeretnének alpolgármestert adni a kerületben, de Karácsony Gergelytől magyarázatot várnak a történtekre.

2015. január 27. 12:20

A Demokratikus Koalíció szerint Karácsony Gergely, Zugló PM-s polgármestere magyarázattal tartozik, miután egy fideszes politikust javasolt alpolgármesternek ahelyett, hogy a választás előtt kötött megállapodás alapján a DK-nak ajánlott volna fel egy alpolgármesteri posztot. Erről a párt szóvivője beszélt keddi, budapesti sajtótájékoztatóján.

Gréczy Zsolt azt mondta, a megállapodás arról szólt, hogy ha Karácsony Gergely nyer, akkor az őt támogató pártok, vagyis az MSZP, a DK és az akkor még szövetséges Együtt-PM is egy-egy alpolgármesteri székhez jut. Hangsúlyozta, hogy az MSZP, illetve az azóta szétvált Együtt-PM-ből a PM meg is kapta a pozíciót, de a DK nem. Szomorúan veszik tudomásul, hogy Zuglóban inkább a volt polgármester, a fideszes Papcsák Ferenc korábbi helyettesét, a szintén a Fideszben politizáló Rozgonyi Zoltánt választották alpolgármesterré – közölte.

A DK szóvivője kiemelte, hogy a kerületben nem volt kényszerhelyzet, mert a „demokraták” többségben vannak az önkormányzatban. A DK a történtek után nem tart igényt az alpolgármesteri székre, de magyarázatot vár a polgármestertől – jelezte, feltéve a kérdést: mi változott azóta, hogy Karácsony Gergely választási kampányrendezvényén még Gyurcsány Ferenc DK-elnök személyes részvételét kérte? 

Arra a kérdésre, hogy Hajdu László, a XV. kerület DK-s polgármestere korábban azt nyilatkozta, először fideszes versenytársát akarta felkérni alpolgármesternek, Gréczy Zsolt azt válaszolta: a két eset teljesen más, mert ott nincs többségük az önkormányzatban, így a működés fenntartása érdekében egy kényszerhelyzetben döntött erről.

Összesen 20 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
balbako_
2015. január 27. 14:54
Szeressük egymást gyerekek...
moricka13
2015. január 27. 14:49
Rozgonyit majd dolgoztatja Karácsony, ő meg mehet Gyurcsányékkal a DEKÁ-ba, éhségsztrájkra, éhségmenetelni, élőláncra, tüntetni, énekelni, táncolni, a legvégén a Horn Gábor által megjelölt helyre. Amúgy meglesz ott még teli a gatyája Karácsonynak is.
hátakkor
2015. január 27. 13:21
"Gréczy Zsolt szerint a fideszes alpolgármester helyett inkább DK-sat kellett volna választani Zuglóban. Most viszont már nem szeretnének alpolgármestert adni a kerületben.." Nekem is elment már a kedvem Megan Foxot megdugni..
qccqccqcc
2015. január 27. 13:12
Mé' kéne magyarázatot adni a Dekagrammpártnak, he?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!