Rendőri vezetők pere: időben jelezték a Fidesznek, hogy kockázatos helyszín az Astoria

2015. február 03. 13:38

Jóelőre jelezte a Fidesz-nagygyűlés szervezőinek 2006-ban a rendőrség, hogy helyszínválasztásuk kockázatos, a párt ennek ellenére ragaszkodott az Astoriához – állította Lapid Lajos volt budapesti rendőrfőkapitány-helyettes a rendőri vezetők perének mai tárgyalásán.

2015. február 03. 13:38

A rendőrség jelezte az Astoriához 2006. október 23-ára nagygyűlést szervező Fidesznek, hogy a helyszín túl közel van a Kossuth téri tüntetéshez – mondta Lapid Lajos nyugállományú dandártábornok, a budapesti rendőrfőkapitány volt közbiztonsági helyettese tanúként a 2006-os őszi események miatt rendőri vezetők ellen indult büntetőperben a Fővárosi Törvényszéken kedden.

Az egykori budapesti rendőrfőkapitány-helyettest a 2006. október 23-ai eseményekkel kapcsolatban kérdezte a bíróság.

Lapid Lajos elmondta, a Budapesti Rendőr-főkapitányság érzékelte, hogy a két rendezvény ilyen közel egymáshoz „kockázatot jelent”. A rendőrség szerint az is az Astoria ellen szólt, hogy több delegáció előre megtervezett útvonalába is beleesett.

Szerinte a rendőrség jelezte ezeket a Fidesz-rendezvény szervezőjének is, ám néhány nap múlva azt a választ kapták, hogy a párt elnöksége ragaszkodik az Astoriához.
 

Összesen 61 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
atila68
2015. február 03. 19:37
Ha előre tudta a Rendőrség, akkor miért hagyták lezáratlanul az Astoria felé vezető utat a két rendezvény között? Ez egy nagyon súlyos terhelő vallomás Gergényire nézve.
liberálzöld.
2015. február 03. 19:30
Az egész sztori egy politikailag össze-vissza drehált faszság. Egyetlen szép momentuma volt:a Révész Mártírisuz odament mit egy férfi, fellépett mint egy férfi, aztán akkorát kapott, mint egy férfi. Aztán szállt, mint egy nyikhaj csökevény. Hát kb ennyi.
catalina9
2015. február 03. 18:55
Szerinte a rendőrség jelezte ezeket a Fidesz-rendezvény szervezőjének is, ám néhány nap múlva azt a választ kapták, hogy a párt elnöksége ragaszkodik az Astoriához." "..Simicskó István, a Nemzetbiztonsági Bizottság elnöke számon kérte Szilvásyt és Petrétei Józsefet, hogy "ha tényleg fönnállt ez a veszély, hogy úgymond rárepülnek a Fidesz megemlékezésére, ünnepségére, akkor miért nem közölték" velük előre, pedig ők Galambos Lajos NBH főigazgatóval, és Petrétei Józseffel is egyeztettek az október 23-ai nagygyűlés előtt is, "hogy van-e ilyen szándék, és jelzés" (egy ilyen, szeptember 20-a táján mondott jelzés alapján mondta le a Fidesz a szeptember 23-i nagygyűlését - szerk). Azt mondták, NINCSEN ilyen típusú információ, és hogy önök szólnának, ha bármi ilyen típusú veszély lenne.” Szilvásy György erre úgy válaszolt, "a Nemzetbiztonsági Hivatalnak és a rendőrségnek nem volt olyan előrejelzése október 23-át megelőzően, amely miatt figyelmeztetni kellett volna a Fidesz vezetőit". Erről ennyir Elvtársak!!
kjkj945
2015. február 03. 16:41
Rebi sz Ja a ME telefonkapcsolatban volt a rendőri vezetőkkel.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!