VS: Szigorúan szabályozzák az ellenőrök munkáját

2015. július 28. 14:12

A VS megszerezte azt a dokumentumot, amely a fővárosi ellenőrök és a velük dolgozó közteresek eljárásának korlátait rendezi, miután az elmúlt időszakban több botrányos intézkedés kapcsán is felmerült a túlkapás vádja. Az ellenőrök nem érintkezhetnek intim módon, nem lehet náluk könyv, nem hallgathatnak zenét, és kevesebb közteres kíséri őket.

2015. július 28. 14:12

Az utóbbi időszakban több esetben is nagy visszhangot váltott ki egy-egy jegyellenőri intézkedés a fővárosban, felvetve a túlkapás vádját. A VS információi szerint jórészt ezek járultak hozzá ahhoz, hogy a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság és a BKK új szabályokról állapodott meg az ellenőrzéssel kapcsolatban. A VS meg is szerezte a dokumentumot, amely egyrészt a közteresek hatáskörének határait tisztázza, másrészt az ellenőrökre vonatkozóan ír elő viselkedési és öltözködési szabályokat.

Az ellenőröknek – amennyiben közterületessel dolgoznak együtt – a jövőben már a járműre várakozva is viselniük kell a megkülönböztető mellényt. Ha nem teszik, a közteres megtagadhatja a közös munkát. Amikor felügyelő nélkül ellenőriznek, továbbra is elegendő a kitűző és a karszalag, viszont a polgári ruházatra vonatkozóan is vannak előírások: Tiszta, zárt ruházatban, alacsony talpú cipőben kell ellátniuk feladataikat; tilos a nyitott lábbeli, a rövidnadrág, az ellenőrzéshez nem illő felirat a ruházaton, illetve a kigombolt felső.

A viselkedési előírások sem túl megengedőek, például az ellenőr a munka során nem ülhet le. Ezen felül nem ehet, ihat, rágózhat, és nem hallgathat zenét vagy tarthatja zsebben kezét. Az ellenőröknél nem lehet olyan tárgy, ami nem a felszerelés része, így például nem lehet náluk esernyő, vagy újság, könyv. A szabályozás legérdekesebb mondatát a VS szó szerint idézi: „Tilos továbbá a szolgáltatás ideje alatt a tömegközlekedési eszközön, vagy a megállóhelyeken vagy egyéb közterületen intim tartalmú érintkezéseket folytatni.

A megállapodás szervezeti átalakítást is tartalmaz. Egyfelől az ellenőrzéseket mostantól a közterület-felügyelet szervezi és irányítja a BKK helyett, másfelől a szolgálatot teljesítők létszáma és összetétele is megváltozik. A jegyellenőrzést segítő közteresek eddigi, műszakonként 50-70 fős létszáma a VS tudomása szerint 20-ra csökken, illetve a továbbiakban egy ellenőr és két közterületes képez egy egységet.

Mivel azonban utóbbiak jegyet nem ellenőrizhetnek, ez kizárólag az ellenőr feladata, az ellenőrzések ideje várhatóan meghosszabbodik. A közterület-felügyelő nem csak jegyet nem ellenőrizhet, de a pótdíj kiszabásában sem járhat el. Feladatai a hatósági jellegű tevékenységekre korlátozódnak; igazoltathat, de csak ha az ellenőr felszólítására a bliccelő nem igazolta magát, és az ellenőr az intézkedésre a közterületest felkéri. E mellett szükség esetén kényszerintézkedést alkalmazhat, de csak a bliccelő figyelmeztetést követően. 

Ha az utas ellenáll, a közterület-felügyelő rendőri intézkedést kérhet, azonban 15 perc után el kell engednie a bliccelőt figyelmeztetéssel, amennyiben a rendőr addig nem érkezik meg. 

Összesen 9 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
yes_we_can
2015. július 28. 21:46
Még a kilencvenes években volt egy olyan előírás,hogy az ellenőr még a járműre való felszállás ELŐTT,a megállóban köteles láthatóan viselni a kitűzőt/igazolványt/karszalagot.Azóta ezt visszavonták volna? Nem tudok róla.
telekaszter
2015. július 28. 16:23
Nem dughatnak szolgálatban? De durva...:)
kjkj945
2015. július 28. 15:46
http://www.complex.hu/kzldat/t9900063.htm/t9900063.htm http://net.jogtar.hu/jr/gen/hjegy_doc.cgi?docid=99900063.TV
kjkj945
2015. július 28. 15:44
http://www.kozterulet-felugyelet.hu/A_felugyelok_jogosultsagai tetten ért személy visszatartása, bűncselekmény gyanúja esetén előállítása A közterület-felügyelő intézkedése során az alábbi kényszerítő eszközöket alkalmazhatja: az intézkedés kikényszerítése céljából az ellenszegülés megtörése érdekében testi kényszert és vegyi eszközt önvédelmi célból szolgálati kutyát és rendőrbotot az előállításnak ellenszegülő személy támadásának, valamint szökésének megakadályozása érdekében kézbilincset
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!