Hollik István váltja Papcsákot az Országgyűlésben

2015. szeptember 04. 19:53

Hollik István, az IKSZ korábbi elnöke kapja Papcsák Ferenc listán szerzett parlamenti mandátumát, miután a korábbi zuglói polgármester a jegybank felügyelőbizottságának elnöke lett, ami összeférhetetlen az országgyűlési képviselőséggel.

2015. szeptember 04. 19:53

A két kormánypárt közös listáján a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) delegáltjaként szerepel, így a KDNP-frakciójának tagja lesz Hollik István, aki Papcsák Ferenc lemondásával jut országgyűlési képviselői mandátumhoz. A megüresedő mandátumot pénteki ülésén adta ki a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) a kereszténydemokrata politikusnak. 

Papcsák Ferenc 2014 áprilisában a Fidesz-KDNP közös országos listájáról szerzett parlamenti mandátumot. A politikust július 6-án megválasztották a Magyar Nemzeti Bank felügyelőbizottságának (fb) elnökévé, az összeférhetetlenségi szabályok szerint azonban parlamenti képviselő nem lehet egyúttal az MNB fb-elnöke is, ezért Papcsák Ferenc augusztus elején lemondott az országos listán szerzett parlamenti mandátumáról. Az országgyűlési képviselők választásáról szóló törvény szerint ha egy országos listán mandátumhoz jutott képviselő lemond, a mandátumot – az országos listán eredetileg szereplő jelöltek közül – a párt (közös lista esetén az érintett pártok) által megnevezett jelöltnek kell kiadni.

A Fidesz és a KDNP képviseletére jogosultak arról tájékoztatták az NVB-t, hogy a Papcsák Ferenc lemondása miatt megüresedő parlamenti helyet Hollik Istvánnak kérik kiadni. Hollik István tavaly áprilisban a közös pártlistán a 158. helyen szerepelt, márciusig az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség elnöke volt. Az NVB pénteken határozatot hozott arról, hogy a jelölőszervezet kérésének megfelelően a mandátumot Hollik Istvánnak adja ki. A mandátum a határozat jogerőre emelkedését követően tölthető be.

Hollik István az MTI-nek nyilatkozva péntek este úgy fogalmazott: kormánypárti politikusként látja, hogy a kabinet elkötelezett egy olyan ország építésében, amely választ tud adni a 21. század kihívásaira, és amelyet a jelenlegi fiatalok is magukénak érezhetnek. Parlamenti országgyűlési képviselői munkájával a Fidesz-KDNP ezen szándékát szeretné erősíteni.  A fiatalok mindig számíthatnak a két kormánypártra – fogalmazott Hollik István.

 

Összesen 1 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Sulammit
2015. szeptember 04. 21:43
Bolond Istók szept.2. 13:33 20:35 20:49 szept. 3. 01:55
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!