Kertész Magda: Kertész Imre jóslata beteljesülni látszik

2015. szeptember 07. 13:52

Kertész Magda szerint férje, Kertész Imre napokban közkézen forgó, bevándorlásról is szóló írása egyfajta jóslat, mely beteljesedni látszik. Szerinte a szöveg nem gyűlölködő és kitaszító, sorait a szerző a mai napig vállalja.

2015. szeptember 07. 13:52

Kertész Magda a Magyar Időknek elmondta: a férje napokban sokat idézett, 2014-ben megjelent írása 2002 és 2009 között született, de a jelenlegi helyzetre jól ráillik, egyfajta jóslat, mely kezd beteljesülni. „A szöveg nem gyűlölködő és nem kitaszító, ez csak egy szomorú megállapítás, amelyet Kertész Imre így lát” – fogalmazott az Nobel-díjas író felesége.

Az író felesége hozzátette, hogy Kertész Imre minden egyes szövegét alaposan átgondolja, és minden írását – így A végső kocsma című kötetben foglaltakat is – vállalja. Kertész Magda úgy véli, hogy a mostani helyzetre is ráillő írás egyfajta jóslat, amely kezd beteljesülni.

Európa kezdi felismerni, hová juttatta őt liberális bevándorláspolitikája. Hirtelen ráébredtek, hogy olyan állatfajta, amelyet multikulturális társadalomnak hívnak, nem létezik” – írta például Kertész Imre a Magvető kiadónál tavaly megjelent, A végső kocsma című kötetében, melyből mi is idéztünk.

Összesen 19 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
1120
2015. szeptember 07. 17:20
Oké. Csak ha más mondja ugyanezt, akkor az se számítson gyűlölködésnek! Szerintem ez nem olyan nagy kérés... :)
marko11
2015. szeptember 07. 17:03
Kertész Imre jóslata beteljesülni látszik. És Csurka István jóslata is beteljesülni látszik.: A fogyasztói tömeg majd döbbenten fogja nézni, amikor megindul a gyarmati tömeg, a tömeg alatti tömeg, a többmilliónyi tömeg, ami semmi mást nem csinál, csak JÖN! (Magyar Fórum, 2001. okt. 11.)
kjkj945
2015. szeptember 07. 15:59
Imcsi tudja , végig gyalogolta a visszautat. .
qccqccqcc
2015. szeptember 07. 15:32
nahát! Csak nem kikezdte a liberális sajtó Kertész Imrét? Óh...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!