Mikola: Aki ötkilós betondarabokat hajítgat, azon nem látszik a többezer kilométeres gyaloglás

2015. szeptember 17. 20:12

Az EU magára hagyta Magyarországot a schengeni határok védelmében, holott Magyarország elvárná, hogy Európa inkább segítse, mint kritizálja, mondta a migránsok egy részét fiatal harcosoknak tituláló Mikola István csütörtökön az M1-en.

2015. szeptember 17. 20:12

A Külgazdasági és Külügyminisztérium biztonságpolitikai és nemzetközi együttműködésért felelős  államtitkára kifejtette: a visegrádi partnerekkel folytatott szerdai egyeztetései alkalmával megállapodtak abban, hogy a jelenlegi helyzet a kezdete egy olyan folyamatnak, amelynek kezelésére Európának fel kell készülnie.

A megbeszéléseken elsősorban a kvótákról volt szó, és a visegrádi csoport tagjai egyértelműen elutasították a kötelező kvóták bevezetését, és az önként vállalt kötelezettségek terve sem nyerte el a felek tetszését, idézte fel.

Közölte: felmerült, hogy ha Magyarországra kétezer embert telepítenének, vélhetően ők másnap már mennének Németországba, nem köthetjük meg őket. Hozzátette: teljesen végiggondolatlan ez a rendszer, és a V4 nem tudja elfogadni ezt a megközelítést.

Mikola István ugyanakkor kijelentette: Magyarország tagja az európai közösségnek, és az ott születő többségi döntések ránk nézve kötelezettséget is jelentenek. Magyarország arra törekszik, hogy ebben a nehéz helyzetben is minden jogszabályt betartson, és eddig eleget is tudott ennek tenni, bár ennek ára van, hiszen „rendőrséget kell bevetni, vízágyúkat kell bevetni, könnygázt kell bevetni ahhoz, hogy ezeket a fiatal harcosokat visszatartsuk” — mondta. Megjegyezte: azokon, „akik ilyen ötkilós betondarabokat dobálnak tizenöt-húsz méterre, hát nem látszik az a több ezer kilométeres gyaloglás”.

Az államtitkár hangsúlyozta: Európa nem képes ezt a helyzetet kezelni, nincs közös megoldás, magunkra hagytak bennünket sajnos a schengeni határok védelmében. Jogszabályi kötelezettségünk, hogy a schengeni határokat megvédjük, és „elvárnánk, hogy ebben Európa segítsen inkább bennünket, mint kritizáljon, hiszen Európa határait védjük.”

Összesen 20 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
egyetmondok
2015. szeptember 18. 08:16
Mikola úr, tudja milyen brutális fizikai edzettséget ad sokezer kilométeres gyakorlás ? Kérdezzen meg egy profi sportolót vagy edzőt.
áfonya
2015. szeptember 18. 00:03
Juncker amerikai állampolgár ,amerikai kidolgozott tervet hajt végre,Amerika eu indította el a terrorista menetet Európába.Nem véletlen juncker befogadásra szólította fel az eus országokat ,persze a ballibsi amerika seggnyalói rögtön a befogadás mellé álltak ,remélték hátha ismét a kádári kommunistákat kormányra emelik mint 1989 után.
áfonya
2015. szeptember 17. 23:42
Eu vezérek élén junckerrel az európai népnek beadják a mesét hogy a támadó terroristák menekültek , eu vezérek segítségével jutottak el Európába a terroristák..Élő videókat néztem ,angol német francia lengyel magyar szinte az egész európai kommentelő Orbán ur magyarok mellett vannak.
áfonya
2015. szeptember 17. 23:26
The paid mercenaries of America attacked the Hungarians. http://www.liveleak.com/view?i=5af_1442484594&utm_source=mandiner&utm_medium=link&utm_campaign=mandiner_201509
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!