Tarlós: Fischer belenyugodott a helyzetbe, megkapja a támogatást

2016. május 09. 09:53

Megkapja az idei hatvanmillió forintot a Budapesti Fesztiválzenekar, és a jövőben is a főváros anyagi lehetőségeihez mérten kap támogatást – jelentette ki Tarlós István az ATV hétfői műsorában. A főpolgármester szerint ugyanakkor Fischer Iván belenyugodott a helyzetbe.

2016. május 09. 09:53

A Budapesti Fesztiválzenekar a főváros anyagi kereteinek megfelelően kap majd támogatást a jövőben is, az idei hatvanmillió forintot megkapják – erről Tarlós István főpolgármester beszélt az ATV hétfői Start című műsorában. Tarlós István úgy fogalmazott, hogy Fischer Iván karnagy „nagy örömömre békülékeny hangot ütött meg, ez azt jelenti, belátta, hogy ez a helyzet, ebbe belenyugodott, ezek után a hatvanmilliót persze ott fogjuk hagyni. Jövőben is annyit fogunk adni támogatásként, amennyit a keretek megengednek”.

„Voltak olyan álláspontok, hogy ne adjunk semmit”

A főpolgármester emlékeztetett, hogy a Fővárosi Közgyűlés döntött a fesztiválzenekarnak nyújtandó támogatás mértékéről. Szavai szerint éppen ő és kulturális helyettese kardoskodott amellett, hogy kapjon támogatást a fesztiválzenekar, ugyanis – mint fogalmazott – „voltak olyan, eléggé markáns és erőltetett álláspontok, hogy ne adjunk semmit”.

Tarlós István szerint „szinte úgy néz ki”, mintha a Fővárosi Közgyűlés valami kötelességmulasztást követett volna el. Ez nem egészen így van, a fesztiválzenekar támogatása egy önként vállalt feladat – hangsúlyozta a főpolgármester megjegyezve azt is, hogy az önkormányzatnak jogilag semmi köze sincs a fesztiválzenekarhoz. Hangsúlyozta: annyit tudnak adni önként vállalt feladatokra, amennyi jut.

Tarlós: A fesztiválzenekar nincs olyan rossz helyzetben

A főpolgármester kitért arra is, hogy ha fesztiválzenekar olyan nehéz helyzetben lenne, akkor nem több százmilliós nyereséget könyvelne el évente és nem lenne értékpapírba fektetve több mint egymilliárd forintja. Ha valaki nyolc százalékkal kevesebbet közpénzt kap mint korábban, az miért akarja lemondani a szereplések harminc százalékát – vetette fel a főpolgármester, aki a Magyar Narancs 2000. április 6-i számának írását idézve felidézte, hogy Fischer Iván, a zenekar vezetője ugyanilyen ügyben összeveszett Demszky Gábor akkori szabaddemokrata főpolgármesterrel.

Tarlós István elmondta azt is, február 8-án volt nála Fischer Iván és jelezte neki, hogy „baj van (...) az önkéntes támogatással”, és azt közölte vele, mindent meg fog tenni, hogy kapjanak támogatást, de várjanak, mert a dolog körül probléma van. Tehát nem igaz, hogy nem volt előzetes jelzés – jegyezte meg.

A Budapesti Fesztiválzenekar a közönséggel közös zenéléssel demonstrált szombaton a Vörösmarty téren, tiltakozva a Fővárosi Közgyűlés döntése ellen, amely 260 millióról 60 millióra csökkentette az együttes támogatását. Fischer Iván szombaton azt hangoztatta a demonstráción: „szeretnénk megígérni, hogy egy kis visszaesés után nem fogjuk cserbenhagyni Budapestet”. Továbbra is zenélni fogunk, találkozni fogunk – elentette ki.

Összesen 54 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kohntalan
2016. május 09. 12:20
Kocsis a zseni, Fischer csak jó, elég jó.
tóth mária
2016. május 09. 11:34
Egy huncut fillért se nekik! Magyar gyalázó vén hülye!
kohntalan
2016. május 09. 11:08
60 milla? Azt hiszem, nem vesztünk sokat, ha 501 elérhető, megvásárolható, letölthető felvétel után NEM hallunk Fischer Iván zenekarától egy minden bizonnyal igényesen kidolgozott, de korántsem kiemelkedő Mahler-interpretációt. Kocsis legalább eredeti, kreatív módon nyúl a művekhez. Ezért nagyobb a respektusa a hozzáértők között.
lucabrasi
2016. május 09. 10:57
Zárójelben jegyzem meg,hogy van szerencsém ismerni fesztiválzenekari muzsikust,aki minimálbérközeli jövedelemre van bejelentve(évek óta),ami azért elgondolkodtató,tekintettel arra az el nem hanyagolható körülményre,hogy mégsem egy túlélésért küzdő családi bt-ről van szó,akármit is hadovál fischer.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!