Államtitkár: Az Etele téren lehet a budai szuperkórház

2016. június 07. 08:25

Állandó ügyeleti ellátást biztosító, 800-1000 ágyas szuperkórházat építene az Etele téren az egészségügyi államtitkár. Elmondta: a fővárosi egészségügyi ellátás átalakításának a legfontosabb célja, hogy a kapacitásokat úgy szervezzék újra, hogy azok a lehető legjobban szolgálják a lakossági igényeket.

2016. június 07. 08:25

Az Etele téren alakítana ki egy állandó ügyeleti ellátást biztosító, 800-1000 ágyas szuperkórházat az egészségügyi államtitkár, Ónodi-Szűcs Zoltán erről az M1 aktuális csatornán, valamint a Kossuth rádió 180 perc című műsorában beszélt kedd reggel.

Ónodi-Szűcs Zoltán az M1-en kifejtette: vidéken legalább öt „szuperkórház” van, ahol az év minden órájában és minden szakterület vonatkozásában van ügyeleti ellátás, míg Budapesten jelenleg egy ilyen sincs. Ezért a fővárosi egészségügyi ellátás átalakításának a legfontosabb célja, hogy a kapacitásokat úgy szervezzék újra, hogy azok a lehető legjobban szolgálják a lakossági igényeket. Mint mondta, ennek része, hogy bizonyos ellátási egységeket „átvisznek” az úgynevezett szuperkórházakba, de - mint hangsúlyozta – az „a-ból b-be költözés” a rosszabból a jobba való költözést jelenti majd.

A szakpolitikus szerint a fővárosban három vagy négy „szuperkórházra” lenne szükség: egyre Észak-Pesten, egyre Dél-Pesten, Budán pedig egyelőre az Etele tér környéke látszik megfelelőnek. Ónodi-Szűcs Zoltán szerint az Etele tér azért lenne „viszonylag jó területe a fejlesztésnek”, mert jól megközelíthető, van a közelében P+R parkoló, buszpályaudvar, metróállomás és vasútállomás, és vannak üres telkek is. Mint mondta, ide szeretnének építeni egy 800-1000 ágyas centrumot, ami a nap minden órájában nyújtana ügyeleti ellátást. Hozzátette: ebbe a teljesen új komplexumba költöznének egyes ellátási egységek is a teljesebb ügyeleti ellátás érdekében.

Az államtitkár jelezte: a legjobb ellátás érdekében szükség lenne egy negyedik „szuperkórházra” is a fővárosban, mivel még nem készült el az M0 körgyűrű észak-nyugati szakasza, a közép-budai hegyekből nehézkes a megközelítése az Etele téri centrumnak. Hozzátette: az épülő M0-s körgyűrű északnyugati nyomvonalának a közelében lenne ideális ennek a helyszíne.

200-350 milliárd forint közötti összeggel számol az államtitkár

Ónodi-Szűcs Zoltán a költségekkel kapcsolatban megjegyezte: a kormány még nem döntött a forrásokról, az azonban biztos, hogy 200-350 milliárd forint közötti összeget kell a következő négy évben – nagyobb részben hazai, kisebb részben uniós – forrásból elkölteni, hogy a vidéki ellátás színvonalát el lehessen érni a fővárosban is.

A politikus kedd reggel a 180 perc című műsorban is beszélt a budapesti ellátás fejlesztéséről. Itt elmondta, szeretnék a krónikus ágyak egy részét – amelyek a szociális ellátást szolgálják – átadni a szociális ellátórendszernek, de ott, ahol az egészségügy dominál – például a rehabilitációnál és a krónikus pszichiátriánál – mindenképpen szeretnénk, ha az egészségügy továbbra is domináns szerepet játszana.

Ezért azon gondolkodnak, hogy részben uniós, részben hazai forrásokat felhasználva újranyissák az OPNI-t. Ónodi-Szűcs Zoltán hangsúlyozta: nem hiszi, hogy szuperkórházak nélkül érdemben lehet javítani az ügyeleti ellátás színvonalát Budapesten.

Összesen 29 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Autofocus
2016. június 07. 11:17
Ezeknek elment a maradék eszük is. (Normális jobber sem védi a védhetetlent, mert ehhez már nem lehet elég lojális egyetlen épeszű szavazó sem) Én sem próbálom mentegetni őket, már régen padlógázzal mennek a falnak. Ráadásul most megint a leghűségesebb szavazóikat köpik szembe, mint mostanában annyiszor.
gwrf
2016. június 07. 10:39
Szuperkórház helyett nem lehetne a meglévők mindegyikét "még elfogadható" szintre fejleszteni?
kuwiq
2016. június 07. 10:38
Ennyi pénzt esetleg oda lehetne adni a szereplőknek is, nem igaz? De akkor nem lehetne trükközni a kivitelezéskor meg felszereléskor a csókos elvtársaknak, ami azért mégiscsak elsőrendű fontosságú, a velejéig rohadt ápoókkal meg orvosokkal szemben, nem igaz?
Adam5
2016. június 07. 09:51
Vannak már tervek a kinézett üres telekre: http://indavideo.hu/video/Etele_City_Center_Budapest?utm_source=flash&utm_medium=watchoninda&utm_campaign=videoplayer Azt nem értem, hogy mitől lesz "szuperkórház". A tőle 3 percre levő Szent Imre bővítése nem lenne ésszerűbb?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!