MSZP: Orbán Viktor fél a néptől

2016. július 12. 15:35

Kritizálta az Alkotmánybíróság gyülekezési joggal kapcsolatos keddi döntését Bárándy Gergely. Az Országgyűlés törvényalkotási bizottságának szocialista alelnöke szerint bebizonyosodott az is, hogy „a minden idők leggátlástalanabb kormányát vezető Orbán Viktor fél a néptől”.

2016. július 12. 15:35

Az Országgyűlés törvényalkotási bizottságának szocialista alelnöke szerint az Alkotmánybíróság keddi döntése megerősíti, hogy a kizárólag fideszes tagokból álló testület ma nem a jogállamiság őrzője, hanem Orbán Viktor és a Fidesz politikai igényeinek kiszolgálója. 

Bárándy Gergely ezt annak kapcsán közölte az MTI-vel, hogy az Ab nem találta alaptörvény-ellenesnek, hogy a rendőrség, majd a bíróság 2014-ben megtiltotta, hogy a devizahitel-károsultak érdekében tartott egész napos fővárosi demonstrációsorozat keretében a miniszterelnök házánál és a Kúriánál demonstráljanak. Az Ab ugyanakkor mulasztásos alkotmánysértést állapított meg, mert szabályozatlannak ítélte a gyülekezési jog és más alapjogok összeütközésének kezelését.

Az ellenzéki politikus közleménye szerint a döntés világossá teszi azt is, hogy „a minden idők leggátlástalanabb kormányát vezető Orbán Viktor fél a néptől”. Az MSZP célja, hogy a Fidesz által felszámolt, vagy díszletté silányított demokratikus intézmények ismét jogállami keretek között működjenek Magyarországon – hangoztatta.

Összesen 99 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Morgen
2016. július 13. 13:55
Ó, Istenem! Egy szemkilövető gatyája mögül ordítozva próbálnak lejáratni egy elismert miniszterelnököt. Ügyes! :D
liberálzöld.
2016. július 13. 12:31
Hát egy dolog azért biztos: Gyurcsány háza előtt szabad volt tüntetni. Persze egy cigány az más.
atoth2
2016. július 13. 11:50
ezek a "megújult hülyék pont olyanok mint a régiek! vagy tán ugyan azok ?
Labancok
2016. július 13. 10:22
valmue Mert közéjük, nemigen megy soha. Kivéve a kiválalogatott saját fanatikus őrültjei közé, akik 80 évesként kezet is csőkolnak neki!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!