A migránskvóta ellen buzdít a Munkáspárt is

2016. szeptember 08. 11:45

Thürmer Gyula, a Magyar Munkáspárt elnöke a párt kampánynyitóján kijelentette, hogy van értéke az októberi népszavazásnak, ahol szerinte részt kell venni és nemmel kell szavazni. Mint mondta: a migránsválságon kívül is „van elég problémánk”, ezért nem a bevándorlóra kellene fordítani a pénzt és az energiát.

2016. szeptember 08. 11:45

A Magyar Munkáspárt arra biztatja a választópolgárokat, hogy vegyenek részt és szavazzanak nemmel az október 2-ai népszavazáson. Thürmer Gyula pártelnök csütörtökön Kaposváron, Somogy megyei kampánynyitójukon azt mondta: támogatják a kormány által kezdeményezett kvótareferendumot és azon az állásponton vannak, hogy ne jöjjenek migránsok Magyarországra.

„Szolidárisak vagyunk az ide érkezőkkel, a családokkal, a szerencsétlenekkel, mert tudjuk, ők a háború áldozatai és jobb életre vágynak, de segíteni rajtuk csak úgy tudunk, ha rábírjuk az Európai Unió vezetőit, állítsák le a háborút Szíriában és ott oldják meg a problémát, ahol az keletkezett” – fogalmazott.

Thürmer: Ne a migránsokra költsük a pénzt!

A politikus úgy vélte: munka- és életlehetőségeket kell teremteni az érintett közel-keleti országokban, ha ez megtörténik, akkor nem fognak emberek milliói Európába jönni. Hozzátette, van elég problémánk e nélkül is: a magyar gazdaság épphogy csak elindult a fejlődés útján, ha Európába a migránsokkal olcsó munkaerő jön, akkor még alacsonyabbak lesznek a bérek, kevesebbet fognak keresni a magyar, a lengyel, a cseh, s általában az európai munkások. Szerinte Magyarországon rendezni szükséges a roma lakosság problémáit, stabillá tenni az ország fejlődését, erre, s nem a migránsok befogadására kell a pénzt költeni, erőket koncentrálni. 

Thürmer Gyula a kampánynyitón bemutatta a Magyar Munkáspártnak a Somogy megyei Jákón és Somogyaszalón vasárnap tartandó időközi önkormányzati választáson induló polgármester- és képviselőjelöltjeit.

Az októberi népszavazásnak van értéke, mert az eredménye támogatást adhat a kormánynak az unió bürokratái ellen folytatott küzdelméhez, és támogatást adhat a visegrádi országoknak hasonló népszavazások megtartásához – hangoztatta.

(MTI)

Összesen 93 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
liberálzöld.
2016. szeptember 09. 09:24
Még Thürmer is jobban sáfárkodik a kialakult helyzettel, mint a "bal"-oldal.
Csigorin
2016. szeptember 08. 15:14
Tovabba a marxizmus-leninizmus egy tudomany, a tarsadalmi fejlodes tudomanya (amit tortenelmi okokbol hivnak igy), igy mint ilyen nem tud elavulni. Ahogy nem tud elavulni pl a fizika, vagy a kemia sem. Az lehet, hogy egyes tetelei allitasai elavulnak, sot, ilyen gyakran elo is fordul, ezeket uj tetelek valtjak fel, de nem maga a tudomany avul el. A "peneszszagu" az pont az, ha a regi, mar nem helytallo teteleket probaljak rahuzni erto alkalmazas es modositas nelkul a szaz evvel kesobbi viszonyokra. Termeszetesen szamtalan dolog avult mar el, vagy vesztette ervenyet akozul amit Marx, Engels, Lenin es Sztalin mondottak, leirtak. Ketsegtelen, az lenne a fura ha nem igy lenne. De ez nem keverendo ossze magaval a tudomanyaggal.
gonterl
2016. szeptember 08. 13:59
Ha egy szervezetnek évtizedek óta ugyanaz az ember a vezetője én azt a szervezetet nem tartom a demokratikus szervezkedés csúcsának. Ezért nem csodálkozom azon, hogy a két neves vezető egymásra talált. Azt hiszem, hogy Megalakulása óta a FIDESZ és a Munkáspárt ugyanazzal a személlyel dicsekedhet.
Csigorin
2016. szeptember 08. 13:50
Ezt hivjak ugy hogy nemzeti erdek. Meg hogy lehet ellenzeki politikat folytatni hazaarulas nelkul is. Kulonben egy marxista-leninista elemzes: Ami a Fideszt illeti: sokan meg mindig megdobbennek ha a Munkaspart tobbszor ert egyet a Fidesszel mint az MSZP es tarsai konglomeracioval. Nem kell. Mao nagyon szepen leirta, de szamtalanszor reszletezte Lenin is, hogy egy gyarmati fuggosegben levo, nem onallo orszag eseten a nemzeti felszabadito harcra a munkasosztaly partjanak feladata hogy megvalositsa a dolgozok egysegfrontjat a burzsoazia nemzeti elemeivel. Vannak ugyanis a kulfoldi gyarmattartok. Vannak az oket kiszolgalo komprador nagyburzsoazia tagjai/kepviseloi. Van tovabba a nemzeti burzsoazia, aki a fuggetlensegert vivott harcban sajat erdekei miatt hajlando egyutt menni a kizsakmanyolt tomegekkel, hiszen kettos kizsakmanyolas helyett egyszeres kizsakmanyolast akar, ahol csak o zsakmanyolja ki a munkast, de o mar nincs kizsakmanyolva a kompradorok es a kulfoldiek altal. A kommunista part mint a munkasosztaly vezeto ereje feladata itt az, hogy ezt a nemzeti fuggetlensegert vivott harcot a munkasosztaly vezesse ne pedig a burzsoazia (itt meg sajnos nem tartunk) es a gyoztes szabadsagharcot aztan tovabbvigye szocialista forradalomba. Hogy nez ki nalunk a keplet, ki kit kepvisel? A komprador nagyburzsoaziat kepviseli az MSZP, az Egyutt-PM, es altalaban ez a holdudvar. Ok hajtanak vegre az USA es Brusszel parancsait szo nelkul, ok kepviselik a kulfoldi gyarmattartok uralmat. A nemzeti burzsoaziat pedig kepviseli a Fidesz es holdudvara, akik egyreszt fenn akarjak tartani a polgari tarsadalmat, masreszt erdekutkozesbol egyre gyakrabban kerulnek konfliktusba a kulfold kizsakmanyolo eroivel. A dolgozot, a munkast pedig a Munkasparton kivul nem kepviseli senki. Igy allnak jelenleg az osztalyharc frontjan a csapatok. Ezert van az, hogy a kovetkezetes marxista politikat folytato Munkaspart gyakrabban talalja magat egy platformon a Fidesszel, mint az Mszp-vel, akinek a neve meg mindig sokakat megteveszt, de valojaban a komprador nagyburzsoazia partja, igy ROSSZABB mint a Fidesz. Jelen helyzetben a part feladata az, hogy a nemzeti fuggetlensegert vivott harc zaszlojat felemelje, es a vezetest a munkasosztalyra tamaszkodva fokozatosan kivegye a nemzeti burzsoazia kepviseloi kezebol
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!