Korrupcióellenes kezdeményezésből lép ki Magyarország

2016. december 06. 21:34

A magyar kormány kilép a transzparens kormányzásért és korrupció ellen küzdő nemzetközi Nyílt Kormányzati Együttműködésből. Magyarország 2012-ben csatlakozott az eddig hetven országot felölelő szervezethez, de a kapcsolata megromlott a kezdeményezéssel. Orbán Viktor a Magyar Közlönyben kérte Szijjártó Pétert, hogy értesítse a kilépésről az együttműködés képviselőit.

2016. december 06. 21:34

A 444 írta meg, hogy Magyarország kilép a Nyílt Kormányzati Együttműködésből (Open Government Partnership). Orbán Viktor írta alá a Magyar Közlönyben azt a nyilatkozatot, amiben ezt a kormány bejelentette és felkérte a külgazdasági és külügyminisztert, hogy az erről való szándéknyilatkozatot küldje el a szervezetnek.

A nemzetközi együttműködést 2011-ben alapította Brazília, Indonézia, Mexikó, Norvégia, Dél-Afrika, Nagy-Britannia és az Egyesült Államok. A szervezet fő célja a transzparens, állampolgári részvételre épülő kormányzás elérése és a korrupció ellenes harc. Azóta hatvankettő további állam csatlakozott a kezdeményezéshez.

Ez jelentős lépés a korrupció elleni küzdelemben, hiszen a rendszerváltás óta nem volt ilyen jellegű kormányzati szintű program” – idézi a 444 Rétvári Bencét, aki a 2012-es csatlakozás után nyilatkozta a fentieket a kezdeményezésről. A lap szerint később már nem működött jól a kezdeményezés és 2014-ben ki akarták zárni Magyarországot a szervezetből.

Összesen 264 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
gonterl
2016. december 08. 15:12
Aki szerintünk jót mond, ahhoz csatlakozunk. Aki szerintünk rosszat mond, attól elválunk. Ha valaki leminősít bennünket, azt nem szeretjük. Aki felminősít bennünket azt szeretjük. Sajnos ezekhez a minősítőkhöz sem csatlakozni, sem tőlük elválni nem tudunk, mert nekik csak egy vagyunk a sok közül.
bumburi
2016. december 07. 23:18
Kevesebb transzparenciát ! Akik szoktak kártyázni, tudják ha hagyják, hogy az ellenfelek belelássanak a lapjaikba, akkor biztosan veszitenek, igy van ez pókerben, huszonegyben, ultiban, bridzsben egyaránt. Hát ennyire hiányzik nekünk a transzparencia is. Ha előre közlöm transzparens módon a szobafetővel, hogy kb. 300 e Ft-keretet szánok a lakás kifestésére, biztos, hogy közel 300 e FT-s ajánlatot kapok, de ha úgy kérek ajánlatot hogy nem adom meg, hogy mennyi pénzem van erre a feladatra, akkor lehet hogy 150 e Ft-ért is megcsinálja. A magyar börtönök leghirhedtebb gengjei a hajdúhadházi- és a guszev-banda. Ha valaki nem bandatag közéjük kerül, módszeresen kifosztják. Ha nem kártyázik megverik, ha kártyázik, akkor valamely bandatag a transzparencia nevében hátulról jelzi a lapjait a többieknek, a szabadon lévő népes család pedig beszedi a a hozzátartozóktól kártyaadósságot. Ha a gazdaságban az egyik fél transzparenciára van kényszeritve, a másik meg megőrizheti titkait akkor a transzparens fél szükségszerüen versenyhátrányba kerül, ezért tudják a gyenge államokat a multik kifosztani. Egyébként sem igazolható , hogy a transzparencia csökkenti a korrupciót. A 89-es rendszerváltás idejént működött a "nyilvánosság klub", amely ugyanúgy a korrupció csökkentését igérte mint ma a transzparency. Az eredményt ismerjük, a rablóprivatizáció korszaka kezdődött, a magyar vállalatok jelentős része fillérekért került külföldi multik tulajdonába, aztán rengeteg gyárat bezártak és maradt a munkanélküliség. ( Ebben az időszakban lecsökkent a korrupcióellenes propaganda, a külföldi megbizóknak nem volt érdeke. ) Vegyük például a hálapénzt, ha a média és a nyilvánosság nem harsogná állandóan, hogy a kórházakban hálapénzt fizetnek, az emberek többségének eszébe sem jutna hálapénzt fizetni, de igy a nyilvánosság a normalitás részévé emeli a korrupciót. Magyarországon is vannak sikeres példák a transzparencia csökkentésével elért hatékonyságnövelésre.Az OEP mintegy 7 milliárd forint közpénzt takaritott meg a transzparencia csökkentésével a vaklicit bevezetésével.
Zokni
2016. december 07. 20:32
Beláttuk, hogy a 80 tagországot még Orbán, a műfaj jelenlegi bajnoka sem tudja lefizetni.
Gusztáv13
2016. december 07. 20:12
https://www.facebook.com/245315675667043/photos/a.245325092332768.1073741827.245315675667043/536504716548136/?type=3&theater Cigánytábor az égbe megy. Szilárd Szebeni: Húúú bazdmeg, tiszta skandináv feje van!!! Mutassátok meg Bencsiknek, a Hír tv-be!!! He- he-he. Kálmán Hunyady: A teljesség kedvéért azért hozzátenném, hogy ez a kép tudomásom szerint egy műkedvelő színielőadásra cigányfiúnak beöltözött O.V-t ábrázol. Az tény, hogy talán túl jól sikerült. (valaki azt hazudta, hogy cigány jelmezbál volt...) Attila Király: Ha jól látom az a fiatal pasi is migráncs. Az ő felmenő migráncsai valamikor az 1400-as években migráncsoltak el Indiából... Tamási László: Miért, Hitlerre sem lehetett ráfogni, hogy tiszta fajú árja. Mégis kinyiffantott több tíz millió embert. Volt egy nép akinek a legalább 2/3-a, még éltette is! Nagy Erzsébet: Mégis ekkora hatalmat szavazott neki a nép,,, Tudni kellett akkor is, hogy mi a származása, és hogy vér nem válik vízzé, és nem volt várható sok jó, mint ahogy be is következett. Antalne Eva Meiszner: Nekem meg az jut eszembe, hogy hamarosan a Várba költözik az alcsútdobozi szülői szerény házacska után ez a csúcs!! Mennyibe kerül? Kinek a pénzén? Új király lesz! Vásárhelyi Panna: Szomorú, hogy ilyen fazonra van bízva az ország sorsa. Szegénységi bizonyítvány. Zoltán Köteles: Sok agybeteg ezt az embernek nem nevezhető valakit választotta meg, na ezért tart itt az ország, sajnos idáig jutottunk. József Szente: Nekem Hofi velencei tükre a Fehér Házban jut eszembe. Oláh Miklós: Egy a lényeg, a kutya ugat a karaván halad! Rasszista baloldal? Az meg hogy, elvtársak? László Eszes: Ez a kép kb 89-ben jelent meg!!! Bizonyíték, hogy honnan indult a vezéretek!!! Gyula Illés: Szerintem ő a MAGYAR Robin Hoód csak ö nem ad a szegényeknek ha nem még szegényebbé teszi öket. András Jánka: Nekem a toll a sapkámhoz tűzve, az óvoda udvarán volt, amikor indiánosdit játszottunk. Mári Molnár: Ló kupec aki most a magyar miniszterelnök aki ugy kufárkodott a hazájával és az ország népével, mint a lóvásárban szokás!!! Sándor Orbán: A film az tetszett annak idején, de ez a köpedelem nem! Erika Adriána Restye: Más kellett volna a szájába lógjon! Foky Kutya :E Emberek! Nem láttátok a szemetektől, hogy kire szavaztatok? Persze sokan most se látják, mert vakok, vagy tőle kapják a "lét". Pongó György: Minek kell szapulni?? ti szavaztatok rá ennyi. de megérdemli ha basszák a száját! Ferenc Görög: Gipsy Serlock! Avagy hová tünt Farkas Flórián?! Emőke Sári: A cigánytábor lassan, de a sittre megy! Attila Hollòsi: Hogy szerette volna Hitler, szappannak!!!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!