Ingyen került magánkézbe a Design Terminál

2017. április 07. 13:02

Az Erzsébet téri Design Terminál ingyen került új tulajdonosaihoz: az állam jogutód nélkül szüntette meg az intézményt, így nem kellett megvásárolni – írja a Magyar Nemzet.

2017. április 07. 13:02

A Magyar Nemzet értesülései szerint ingyen került magánkézbe az Erzsébet téri Design Terminál Budapesten. A kreatív központ tulajdonos-ügyvezetője, Böszörményi-Nagy Gergely elmondta a lapnak: az állam jogutód nélkül szüntette meg az intézményt, így gyakorlatilag nem kellett megvásárolniuk. Az általa alapított magáncég átvette az intézmény nevét, brandjét és know-how-ját, méghozzá ingyen, hiszen nem állt szellemi tulajdonvédelem alatt – írja a Magyar Nemzet.

Évekkel ezelőtt Navracsics Tibor volt közigazgatási és igazságügyi miniszter erősen hangsúlyozta a Design Terminál innovatív szerepét hazánkban. Emiatt is válhatott önálló költségvetési szervvé és kiemelt kormányzati háttérintézménnyé. 2016-ban azonban mégis ingyen került magánkézbe. Csák János volt londoni nagykövet és üzletember, valamint Böszörményi-Nagy Gergely, a korábbi Navracsics vezette tárca volt főosztályvezető-helyettese lettek a tulajdonosok.

A Design Terminál továbbra is állami támogatásokat kap: idén hatszázmillió forintot szerzett az Emberi Erőforrások Minisztériumától kultúr- és ifjúdágpolitikai feladatok megvalósítására. Az intézmény továbbra is annyi támogatást kap, amennyi állami költségvetést biztosítottak számára azelőtt.

Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter úgy nyilatkozott: ő nem helyeselte a központ ekkora összegű támogatását, de a kormány végül mégis így döntött.

Összesen 50 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Sötétbenbújkálóellenforradalmár
2017. április 08. 15:31
Én jobb Coinban utazok. Erősebb nullát fizettem volna mint orsós.
Zokni
2017. április 07. 18:26
Csak ennyi? Ügyes...
balbako_
2017. április 07. 15:38
Már a Mandiner sem lát tisztán? Szeptemberben még úgy tudja Csák János vette meg, most meg ingyen viheti, de ki? ( A Magyar Nemzet meg folyvást hazudik és le is bukik azonnal)
Patterson
2017. április 07. 15:28
Aha, szóval így vágják a disznót mifelénk.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!