Szorosabb együttműködést szorgalmaznak a V4-ek

2017. július 10. 13:16

A magyar elnökség alkalmából a V4-es országok külügyminiszterei Budapesten tartott találkozójukon szorosabb, a mindennapi életben is érezhető együttműködést szorgalmaztak.

2017. július 10. 13:16

Elismerően szóltak a visegrádi államok külügyi vezetői az összeköttetést jelszavául tűző magyar V4-elnökség programjáról, és az állampolgárok mindennapi életében is érezhető együttműködést szorgalmaztak a július 1-jén kezdődött magyar elnökség első, Ausztria, Horvátország és Szlovénia külügyi delegációjával kibővített külügyminiszteri találkozóján, Budapesten.

Miroslav Lajcák szlovák külügyminiszter ambiciózusnak nevezte a magyar V4-elnökségi programot, amelyet Szlovákia teljes mértékben támogat. Szavai szerint a visegrádi együttműködés munkájában nagyon fontos a pragmatizmus, ezért is összpontosítanak a polgáraik életére vonatkozó gyakorlati kérdésekre, így például a vasúti, energetikai és digitális összeköttetésre. Ez a közép-európai csoport nagyban hozzájárulhat az európai uniós problémák megoldásához – mondta.

Witold Waszczykowski, a lengyel diplomácia vezetője úgy fogalmazott: a V4 olyan csoport, amely a megoldások része akar lenni, a négy ország együttműködése nem áll senkivel szemben. Ő is elismerően szólt a magyar V4-programról, így például a digitalizáció és az innovatív társadalom témájáról. Hangsúlyozta továbbá az észak-déli összeköttetések, együttműködés fontosságát.

Jakub Dürr cseh külügyminiszter-helyettes helyeselte, hogy Magyarország az összeköttetést választotta V4-elnöksége jelszavául. A négy közép-európai országnak a mindennapi szinten is meg kell mutatnia együttműködését, az állampolgárokat és a vállalkozásokat is össze kell kapcsolni – mondta.

(MTI)

Összesen 33 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
noMores
2017. július 10. 20:29
Hát orbánnal már ciki szóba állni, az az igazság. A lengyeleknek méretük és gazdaságuk miatt van szavuk, de mi csak egy durcás óvodás seggdugasznak tűnünk, akit egy arrogáns felcsúti tahó képvisel. Ez ma Magyarország a diplomáciában.
George Soros 2.0
2017. július 10. 18:59
Örülök neki. De akkor ideje lenne a gazdasági kapcsolatokat szorosabbra fűzni, az egymás közti logisztikai részeket [utakat, hidakat, autópályákat] pedig nem csak ígérgetni hanem meg is csinálni. Közép-Európa megérdemel egy szebb jövőt.
Akitlosz
2017. július 10. 17:23
"a mindennapi életben is érezhető együttműködést szorgalmaztak." Lesznek magyar nyelvű feliratok Szlovákiában?
Ipper Péter
2017. július 10. 16:55
https://www.facebook.com/fradi.hu/photos/pcb.1563059517083981/1563059243750675/?type=3&theater Ég a pofám, hogy a szíjjártó kakadu bemutatja a minisztereket Bödének. Arról nem is beszélve, hogy a V4-ben messze nálunk legszarabb a foci.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!