MSZP: A kormánynak az egészségügy helyett Mészáros Lőrinc a fontos

2017. augusztus 04. 13:03

Az MSZP szerint bár a magyar lakosságot a legjobban az egészségügy problémája érdekli, a kormánynak az a fontos, hogy Mészáros Lőrinc zsebét még jobban meg tudja tölteni.

2017. augusztus 04. 13:03

A kormányváltás után szervezett, megtervezett, kiszámítható és elérhető egészségügyet hoznak létre, amelyben a vérvételre vagy a röntgenvizsgálatra nem kell heteket várni – mondta Szakács László, az ellenzéki párt frakcióvezető-helyettese pénteken budapesti sajtótájékoztatóján.

Beszámolt arról, hogy válasz érkezett az Emberi Erőforrások Minisztériumától írásbeli kérdésére, amelyben azt firtatta, milyen álhírekkel találkozott a tárca a sajtóban az egészségügy kapcsán. Az ellenzéki politikus azt mondta, Rétvári Bence államtitkár kibújt a kérdések megválaszolása alól, azaz nem tagadta, hogy valósak a sajtóban az egészségügy helyzetéről megjelent hírek.

Szakács László a minisztériumi választ úgy értékelte, elismerték, hogy hat éven keresztül nem törődtek az orvoselvándorlással, hiszen a most indult béremelési programig nem tettek semmit az orvosok bérrendezése érdekében. Hozzátette: a tárca azon állítása ellenére, hogy az egészségügy jól finanszírozott, minden évben 100-120 milliárd forintnyi hiány termelődik a területen.

Az ellenzéki képviselő elmondta, az államtitkár közlése szerint 2013 óta 12 milliárd forintot fordítottak a várólisták csökkentésére, azaz évente megyénként 150 millió forint jutott erre a célra. „Mészáros Lőrinc ennek naponta majdnem a dupláját keresi, 274 millió forintot” – fogalmazott.

Szakács László Rétvári Bencének is azt javasolta, amit korábban Balog Zoltán miniszternek, hogy menjen el vele egy kórházba egy előre be nem jelentett időpontban, és nézzék meg az ottani körülményeket.

A politikus kapott kérdést arról, hogy sajtóhírek szerint három hónapos próbaidővel új munkaszerződés érkezett azokhoz a kórházigazgatókhoz, akiknek július végén lejárt a megbízatásuk. Szakács László szerint ezzel csak nő a bizonytalanság a kórházakban. „Elfogadhatatlan, aljas és borzasztó”, hogy a miniszter így „leckézteti” a kórházak vezetőit – közölte.

Kérdezték arról is, hogy a Magyar Nemzet szerint az MSZP fővárosi szervezete Kunhalmi Ágnes vezetésével megalakította a párt fővárosi választási bizottságát, miközben Botka László miniszterelnök-jelölt javaslatára Tóth József felelős a fővárosi választási felkészülésért. Szakács László szerint „ebben nincsen annyi szenzáció”, mivel minden egyes megyében, illetve a fővárosban is megalakulnak a kampány közeledtével ezek a testületek. Szerinte Kunhalmi Ágnes fővárosi pártelnök és Tóth József kiválóan fognak tudni együtt dolgozni.

(MTI)

 

Összesen 93 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
zakar zoltán béla
2017. augusztus 04. 20:43
Nem, Puch et, néhai T. Márta, Princz G., Boldvai, Simon, Demszkij és 4-es kotró,..........utakadéselye! Éljen Leisztinger ET: !
Mindjárt
2017. augusztus 04. 20:07
Ez kell a fidesz birkáknak :D
noMores
2017. augusztus 04. 19:28
Simicska pont olyan jo ember , mint Meszaros. Ugyanugy lop mind a ketto a kozvagyonbol, a fideszes agyhalott megis lat kulonbseget koztuk. Itt kerdeznem meg a fideszes birka prolikat: mitol imadjak jobban Lorincet, mint Lajost? Nagyon kivancsi vagyok az eszmefuttatasokra....
csurcsányi
2017. augusztus 04. 18:32
2006 -ban a vizitdíj automata,kórházi széfek és a jól prosperáló Eü.i egységek kiszervezése volt a fontosabb.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!