Orbán: Nem, szerintem a teljes bírói kar nem komcsi

2017. november 27. 19:24

„Nem, szerintem a teljes bírói kar nem komcsi” – jelentette ki Orbán Viktor hétfőn a parlamentben. A kormányfő Bárándy Gergely felszólalására reagált, aki Budai Gyula bírákra tett kijelentéséről kérdezte Orbánt. Az azonnali kérdések során emellett személyes vagyonosodásáról is kérdezték a miniszterelnököt.

2017. november 27. 19:24

A fideszes Budai Gyula bírákra tett kijelentéséről kérdezték Orbán Viktor miniszterelnököt az azonnali kérdések során hétfőn, a parlamentben.

Komcsizás

Bárándy Gergely MSZP-s képviselő „Ön szerint is komcsi a teljes bírói kar?” címmel tett fel kérdést a miniszterelnöknek. A politikus azt mondta, hogy Budai Gyula, az igazságügyi bizottság fideszes alelnöke a testület ülésén „lekomcsizta” a teljes bírói kart. Ez a Fidesz és a kormány valamint a miniszterelnök személye véleménye a bírói karról – tette fel a kérdést a képviselő, aki elhatárolódásra szólította fel Orbán Viktort. A mostani esetet a Magyar Bírói Egyesület is szóvá tette és arra kérte a törvényhozó és végrehajtó hatalom meghatározó szereplőit, hogy lépjenek fel és határolódjanak el az igazságszolgáltatás függetlenségét sértő kijelentésektől – hívta fel a figyelmet. Orbán Viktor miniszterelnök a képviselő kérdésének írásbeli címére felelve azt mondta, „nem, szerintem a teljes bírói kar nem komcsi”.

Bárándy Gergely válaszul úgy fogalmazott, ezzel a kormányfő „gyakorlatilag lekomcsizta”, ha nem is a teljes bírói kart, de legalábbis egy részét. Újra azt kérte a miniszterelnöktől, hogy határolódjon el Budai Gyula kijelentésétől. Válaszul a kormányfő kijelentette, hogy az alaptörvény kimondja, a bírák független és csak a törvénynek vannak alárendelve és a kormány ezt tiszteletben tartja. Orbán Viktor egyúttal idézte a Magyar Bírói Egyesület 2012 januári közleményét, amelyben példátlannak nevezték, hogy egy országgyűlési képviselő a törvény erejénél fogva független bírákat politikai komisszároknak nevezett és számonkéréssel fenyegetett. „Ez az országgyűlési képviselő ön volt Bárándy úr, ennyit a kérdésének a hitelességéről” – fogalmazott.

Fidesz Zrt.

A kormányfőt személyes gyarapodásáról is kérdezték. Szilágyi György jobbikos képviselő azt mondta, hogy ma Magyarország leggazdagabb cége a „Fidesz Zrt.”, ami politikai pártként van bejegyezve, de fő tevékenységük gazdasági jellegű, elsősorban a közpénzek megcsapolására szakosodtak. A Zrt.-t egy személyben a vezérigazgató irányítja, „aki szereti bitorolni a Magyarország miniszterelnöke titulust is” – tette hozzá. Egy céghálózatot hoztak létre a zárt rendszerbe bekerült strómanokon keresztül, akik látszólag különállóan működnek, de valójában kizárólag a „Fidesz Zrt. fennhatósága és irányítása” végzik a tevékenységüket – fogalmazott.

A képviselő a miniszterelnöknek azt mondta, hogy „Ön ma Magyarország leggazdagabb embere”, mert ha „a strómanok által összeharácsolt vagyont” összeadják, akkor senki nem versenyezhet vele. Magyarország miniszterelnöke kizárólag a saját gyarapodásáért dolgozik és nem az ország felvirágoztatásáért – jelentette ki. Jó ez így, hogy Ön a Fidesz Zrt.-n keresztül kirabolja Magyarországot? – kérdezte. A miniszterelnök azt felelte, hogy a kampány közeledtével láthatóan egyre abszurdabb kérdések és támadások érkeznek, de ez nem befolyásolja a kormányt a munkájában. Egy olyan párt beszél abszurd módon korrupcióról, amely ma egy oligarcha tenyeréből eszik – tette hozzá. Szilágyi György ezután megismételte kérdését, amire a kormányfő azt kérte, hogy ha bűncselekményről van tudomása, akkor tegyen feljelentést. Ha nem tesz feljelentést vagy nincs tudomása bűncselekményekről, de ilyeneket mond, „akkor pedig csak azt tudom javasolni, hogy forduljon orvoshoz” – kérte a képviselőt.

Hazug patkány

Az azonnali kérdéseket követően Szél Bernadett (LMP) ügyrendi kérdésben annak kivizsgálását kérte, hogy szerinte a fideszes Németh Szilárd „hazug patkánynak” nevezte az LMP-s Hadházy Ákost. Az elnöklő Jakab István azt felelte: meg kell várni, amíg elkészül a hivatalos jegyzőkönyv vagy a párt videófelvétellel bizonyítani tudja, hogy valóban ez hangzott-e el.

(MTI)

Összesen 101 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
haaszkristof
2017. november 28. 11:41
Bezzeg az ügyészség ...
he-he
2017. november 28. 10:45
Nem bizony.Aki itt komcsi az a köcsög orbán viktor
liberálzöld.
2017. november 28. 09:55
A teljes bírói kar nem komcsi. A Fidesszel ellentétben.
csuka
2017. november 28. 07:41
Széles Gábor elárulta, mekkora Simicska-csicska volt Orbán https://kuruc.info/r/6/179875/
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!