Újraindulhat a BKK e-jegyrendszere

2017. november 22. 16:41

November 22-én átadta a BKK-nak az elektronikus jegyrendszer továbbfejlesztett verzióját a T-Systems.

2017. november 22. 16:41

„A T-Systems elkészítette és november 22-én a BKK rendelkezésére bocsájtotta az új platformon létrejött online jegyértékesítési megoldás tesztverzióját”közölte a hvg.hu-val a nyáron a BKK elektronikus jegyrendszerét kifejlesztő T-Systems Magyarország. A cég kifejtette, megfelelő anyagi és emberi erőforrás biztosításával elvégezte a rendszer továbbfejlesztését. 

A T-Systems ezen felül úgynevezett „bug bounty” programot is indítani tervez, melynek keretében egy jutalmazási programon belül etikus hackerek segítségével keresnék a rendszer hibáit és ellenőriznék annak megoldásait.

A BKK elektronikus jegyrendszere még nyáron kavart nagy port, miután a T-Systems által készített rendszerben egy 18 éves fiú talált súlyos biztonsági réseket – és ezáltal 50 forintért is tudott bérletet venni. A T-Systems válaszul feljelentette a fiút, nagy médiabotrányt okozva ezzel. Az ügyben végül nem gyanúsították meg a fiút, mivel kiderült: nem követett el bűncselekményt.

Összesen 11 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
bunko_jobbos
2017. november 24. 20:58
"továbbfejlesztett verzióját" :-))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))) Ismerem a szoftveripart. A nagy céges SEGG BETON HÜLYÉK MINDENHEZ. (Így, mindegyik nagy betűvel). Van száz kurva okos szagértőjük, aki általában lfszt se ér, de elemez, projektvezet, fontoskodik. Megbeszélés kb. 500 db. Aztán, mikor már nagyon nagy a szar, előszednek valami fiatal csávót (vagy kettőt), aki 2 hónapig kávén él, és összedobja nekik a rendszert. Aztán megint jönnek a fontoskodók. Ez van sajnos. (Abban is biztos vagyok, hogy mikor eladták a BKK-soknak akkor még valami fantasztikusan letesztelt, kipróbált, nemzetközi standard rendszer volt. :-) Hisz ez a T-Systems, ez német minőség. :-))))) )
emhem
2017. november 22. 17:37
a júliusi botrány után az elvárható intézkedés az lett volna, hogy 1. a bkk bocsánatot kér a helyzet kezeléséért 2. dabóczi kálmán távozik a bkk éléről 3. a t-systemsszel azonnali hatállyal felmondja a főváros a szerződést. szégyenteljes, hogy ezek közül egyik sem valósult meg.
gabor7th
2017. november 22. 17:01
Az a botrány többről szólt, mert nem csak a BKK-t érintette, de erről nem nagyon beszélnek. http://ujtechkor.blog.hu/2017/08/08/a_bkk-nal_is_nagyobb_volt_a_story_de_errol_hallgattak
még fokozza
2017. november 22. 16:58
A BKK informatikai infrastruktúráját továbbra is sorozatos támadások érik, ezért az online értékesítési rendszer által nyújtott szolgáltatások folyamatos elérhetősége átmenetileg nem biztosítható. Ezt most csak úgy áthúztam egérrel. Innen. https://shop.bkk.hu/bkk/bkkmain
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!