Erre tessék gombot varrni, Magyar úr! Az Európai Bizottságnak pedig ezúton is hálásan köszönjük
Némelyeknek egyszerűen mindig sikerül olyan szögből nézni az eseményeket, ahonnan Magyarország egy merő lúzer. Francesca Rivafinoli írása.
Kezdeményezték Horváth Anna volt kolozsvári alpolgármester megfigyelése titkosításának a feloldását.
A román legfelsőbb bíróság kezdeményezte Horváth Anna volt kolozsvári alpolgármester nemzetbiztonsági okokból végzett megfigyelése titkosításának a feloldását abban a perben, melyet befolyással való üzérkedés és pénzmosás vádjával indított ellene a romániai korrupcióellenes ügyészség (DNA).
A legfelsőbb bíróság szerda este közölte honlapján döntéseit azokkal a kérésekkel kapcsolatban, amelyeket a vádlottak a másodfokú eljárás elindításakor fogalmaztak meg. A bíróság részben jóváhagyta, részben elutasította ezeket a kéréseket.
A bírák egyhangú döntésével a bíróság elfogadta, hogy kezdeményezze a Horváth Anna ellen 2016 februárjában elrendelt nemzetbiztonsági megfigyelés titkosságának a teljes feloldását. Elfogadta ugyanakkor, hogy szakértővel vizsgáltassák meg annak a lehallgatott beszélgetésnek a hangfelvételét, melyre a vád épül, valamint azt is, hogy készüljön új román fordítás a beszélgetésről.
(MTI)