Palkovics: Fontos előrelépés történt a kutatás-fejlesztésben

2019. július 02. 16:37

A miniszter szerint a ráfordítások nagymértékben növekednek majd a jobb teljesítmény érdekében.

2019. július 02. 16:37

Az Országgyűlés keddi döntése fontos előrelépés a kutatás-fejlesztési és innovációs rendszer megújításában, a kormány az új keretek között 32 milliárd forinttal több támogatást szán a területre – nyilatkozta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter az MTI-nek.

Mint mondta, a törvényi szintű szabályok megalkotásával lehetővé válik az intézményrendszer és finanszírozás nemzetközi mintákon alapuló korszerűsítése.

Hangsúlyozta, a 2020-as költségvetés júliusban várható elfogadásával a ráfordítások is nagymértékben növekednek a jobb teljesítmény érdekében. A változásokkal az állami finanszírozású kutatóhelyek kutatási eredményei találmányokban, szabadalmakban hasznosulhatnak, erősödik az együttműködés a tudományos élet, a felsőoktatás és a gazdaság szereplői között – mondta a miniszter, hozzátéve: a bővebb hazai forrás és a sikeresebb uniós pályázati szereplés feltételeinek megteremtése elsősorban a magyar kutatók érdekeit szolgálja.

Az Országgyűlés keddi döntése értelmében az Magyar Tudományos Akadémia kutatóintézet-hálózatának működtetése átkerül az újonnan létrejövő Eötvös Loránd Kutatási Hálózathoz. A kormány szándékai szerint ez a lépés a kutatóintézet-hálózat alapkutatási eredményeinek nagyobb arányú és hatékonyabb hasznosulásához vezet majd. A parlament létrehozta a Nemzeti Tudománypolitikai Tanácsot is, amely kizárólag a miniszterelnöknek felelős testületként felügyeli a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFI) alapjának működését, továbbá véleményt alkot a kormány kutatás-fejlesztési és innovációs tevékenységével kapcsolatban.

Palkovics László a javaslat országgyűlési vitájában elmondta, a változtatások célja Magyarország versenyképességének növelése, a hatékonyabb működés és az egységes, teljesítményalapú forráselosztás feltételeinek megteremtése.

(MTI)

Összesen 13 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Mr.Falafel
2019. július 03. 11:31
Egy újabb bolsevik bástya omlott le. Széchenyi öröksége visszaszállhat a magyarokhoz. https://atlatszo.hu/2013/11/22/a-magyar-akademikus-eletkora-es-tiszteletdija/?fbclid=IwAR33GNURT1-VlJ3FuqQ8Bf-zelCuAAQ_I1kenWh1zhtSipbEn3JqVTcdLOo
GéKI
2019. július 03. 11:28
Az MTA – most a magyar társadalom szolidaritását várja le. Nem is oly régen volt azonban ( 2014 ) amikor még stabil háttere volt a Tudományos életnek, és egy gazdasági blog-on egy több millió eurós, európai pályázatokat is nyerő közgazdász csoport - akik a Közép-európai Egyetem ( CEU ) kutatói – hoztak nyilvánosságra egy tanulmányt, amelyben az alábbi állításokat teszik, a magyar termelékenység és munkabérek tekintetében: 1. „Sajnos még nem európai a munkánk, és ennek megfelelően nem európaiak a fizetéseink.” 2. „A bérünk pontosan annyi amennyit a „termelékenységünk színvonala” miatt megérdemlünk”. 3. „Téves az - az állítás miszerint egy a „kecskeméti gyárban dolgozó magyar munkás ugyanannyit ér, mint bármelyik más Mercedes-alkalmazott” Állításaikban még az a nyilvánvaló tény sem zavarta őket hogy hivatkozott cég éves beszámolójában az olvasható: „A kecskeméti gyár az egyik leghatékonyabban és legrugalmasabban működő gyártóüzem az autógyártás területén. A karcsú folyamatokkal, a magas minőségi és környezeti szabványokkal, valamint a jól képzett munkatársi gárdával döntő mértékben hozzájárul a Daimler AG konszern stratégiájának megvalósításához.” De nem igen halottuk a kutatók hangját akkor sem amikor: 1.A devizahiteleseket nyomorgatták a bankok 2.A fél ország ( benne a műszaki értelmiség harmada ) – munkanélküliként tengődött 3.Amikor a magyar munkások bérsztrájkot folytattak Csak jelzem, hogy a magyar munkavállalók 90% - a el sem tudta olvasni mi is volt a trikókra írva – a tudós urakat megint elvakította az értelmiségi gőg – magyar helyett angol felirat a trikókon – mi ez ha nem arculcsapása a közvéleménynek? – nehéz ezek után „figyelmet” koldulni!!!!
VakzKommondor
2019. július 02. 23:12
Jobb lesz. Mint az ügyészség egy fideszes párt senkivel az élén. Jobb lesz, jobb a tolvajoknak. Nekik igen
balbako_
2019. július 02. 18:49
Sok sikert magyar tudósok!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!