Kormányhivatal: Nem nyithat Karácsony hajléktalanszállót a belváros közepén

2020. június 09. 16:33

Az érintett ingatlan műemlék, továbbá a turisták által is látogatott világörökségi védőövezetben fekszik.

2020. június 09. 16:33

Nem nyithat Karácsony Gergely a Városháza műemléknek nyilvánított épületében hajléktalanszállót, miután Budapest Főváros Kormányhivatala elutasította a Fővárosi Önkormányzat örökségvédelmi engedély iránti kérelmét.

A főpolgármester Budapest Belváros Városház utca 9-11. – Gerlóczy utca 2-6. szám alatti Központi Városháza épületében tervezte megnyitni a hajléktalanszállót, az érintett ingatlan azonban műemlék, továbbá műemléki jelentőségű területen és a turisták által is nagy számban látogatott világörökségi védőövezetben fekszik, illetve kiemelten védett régészeti lelőhelyeknek is része.

Mindezeken túl Belváros-Lipótváros Kerületi Építési Szabályzata szerint a Városháza vegyes városközponti terület építési övezetben található, ahol a szabályzat szerint szállás funkció nem helyezhető el, így hajléktalanszálló sem létesíthető, és erre a meglévő épület, illetve épületrész rendeltetése sem módosítható.

Mindemellett a kormányhivatal álláspontja, hogy az elmúlt években sikeresen felépített és rekordokat döntő magyar turizmus szempontjából sem szerencsés a főpolgármester ötlete.

(MTI)

Összesen 56 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Harangláb
2020. június 10. 07:08
...és ha újra az aluljárókban nyitná meg a hajléktalanszállókat, mint a Demszky idején?!
confitür
2020. június 10. 05:17
A főpolgármester megkezdte Budapest főváros totális tönkretételét.
nyugalom
2020. június 09. 19:41
Most otthon bombol, ezert nem megy holnap targyalni a Kormannyal? Ja, nem bepipilt, bekakilt a sugar-baby? Asszony moshatja!
bagira
2020. június 09. 19:17
Ballibsik is antifak csak más módszerrel rombolnak mint a külföldi antifák . Egyik példánya karácsony , fővárost lefelé építi tönkre teszi , de a fővárosiaknak ez tetszik . fővárosiak szeretnek kommunista romokban élni .
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!