Letiltották a freeSZFE-sek a róluk szóló Partizán-dokufilmet

2021. március 26. 00:16

A film szereplőinek jelentős része nem járult hozzá a publikáláshoz.

2021. március 26. 00:16
null

Mégsem fogja publikálni a Hülye fiatalok c. dokumentumfilmjét a Gulyás Márton által vezetett Partizán – olvasható a csatorna közösségi oldalán. A film a Színház- és Filmművészeti Egyetem átalakítása miatt szerveződő tüntetéssorozatot, illetve az abból kinövő Free-SZFE mozgalmat mutatta volna be belülről.

Nincs jogi alap, mégsem publikálják

A közlemény szerint a Free-SZFE azt a döntést hozta, hogy nem járul hozzá a dokumentumfilm közzétételéhez. Mint írják, ez egy olyan dilemma elé állította őket, hogy vagy ragaszkodnak a függetlenségükhöz, és bemutatják a filmet, vagy eleget tesznek a kérésnek.

Végül utóbbit választották. A döntést a következőképpen indokolta a Partizán csapata:

„Kedves Közönségünk,

a pénteken (március 26-án) 18:00-tól publikálni tervezett 'Hülye fiatalság' c. filmünk betiltásra került.

A mai napon a FREE-SZFE közösség azt a döntést hozta, hogy a filmünk közléséhez nem járul hozzá. Ennek a döntésüknek nem kellene semmilyen kötelező érvénnyel bírnia a Partizán szerkesztőségi működésére és autonómiájára nézve, mi azonban mégis azt a döntést hoztuk, hogy a közösség döntését megértjük. Szerkesztőségünk a következő - feloldhatatlan - dilemma előtt áll: vagy ragaszkodunk a függetlenségünkhöz, és bemutatjuk a filmet és ezzel egy beláthatatlan marakodás veszi kezdetét, vagy elállunk a film bemutatásától, amivel a filmen dolgozó munkatársaink munkáját, erőfeszítéseit és a szerkesztőségnek a film elkészítésére fordított erőforrásait tekintjük semmisnek.

Jogi megalapozottsága a FREE-SZFE közösség kérésének nincs, a Partizán közössége mégis azt a döntést hozta, hogy nem vállal konfliktust ebben a kérdésben a FREE-SZFE tagságával, így a film bemutatásától ideiglenesen elállunk. Mi a film készítése közben és jelenleg is azt az elvet tartottuk és tartjuk kötelezőnek magunkra nézve, hogy

Ki kell értékelnünk és fel kell dolgoznunk ezt a helyzetet ahhoz, hogy végső döntést tudjunk hozni, és bízunk abban is, hogy a következő időszakban sikerülhet a FREE-SZFE közösségével kölcsönösen elfogadható megoldásra jutnunk. 

A film publikálásra kész, és amennyiben a FREE-SZFE közössége megváltoztatja álláspontját, úgy boldogan mutatjuk azt meg a széles nyilvánosság számára.

Partizán csapat”

Reagált a freeSZFE is

„A freeSZFE közösségnek nem áll jogában betiltani semmilyen művészeti alkotást”reagált a Free-SZFE mozgalom a Partizán közleményére a Facebook-oldalán. Mint írják, nem a „közösség hozzájárulása szükséges”, hanem a filmben szereplő magánszemélyeké. Hozzátették, hogy az elmúlt két hetet azzal töltötték, hogy felhívják a készítők figyelmét arra, hogy a szóban forgó nyilatkozatok a szereplők jelentős részétől hiányoznak.

A bejegyzésben kiemelték, hogy a személyiségi jogokkal való rendelkezés elidegeníthetetlen, és csalódásukat fejezték ki, hogy ezt az alkotók nem vették figyelembe.

„A freeSZFE közösségnek nem áll jogában betiltani semmilyen művészeti alkotást.

Nem a freeSZFE közösség hozzájárulása szükséges a Partizán »Hülye fiatalság« című filmjének közléséhez, hanem a szereplők személyes hozzájárulása a róluk készült felvételek felhasználásához – a Freeszfe Egyesület és az SZFE HÖK az elmúlt két hetet azzal töltötte, hogy felhívja a gyártócég és az alkotók figyelmét a szereplők jelentős részének joglemondó nyilatkozatai hiányára, valamint meggyőzze őket ezek beszerzésének szükségességéről.

A személyiségi jogokkal való elidegeníthetetlen rendelkezés olyan vitán felül álló etikai, morális és jogi kérdés,

– különös tekintettel azokra az egyetemi munkatársakra, akiknek egzisztenciájuk függ a szerepléstől.

Ezúton szeretnénk felhívni a készítők figyelmét arra, ami összemosódni látszik:

– ahogyan a szereplők tiszteletben tartják az alkotói autonómiát, úgy az alkotónak is kötelessége lenne tiszteletben tartani a szereplők önrendelkezését.

Reménykedünk benne, azzal, hogy a Partizán végül a film megjelenésének ideiglenes halasztása mellett döntött, az így nyert időt a jogtisztaság helyreállításával töltik majd.”

Összesen 125 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
zsolti123
2021. március 26. 19:31
A dokumentumfilm sok olyan képet tartalmaz, ami nem vetne rájuk jó fényt, és félnek a külföldi egyetemek visszalépésétől” – állítja forrásunk. Eddig nagyon egységes kép élt róluk, az elkészült filmben viszont megy a káromkodás, szétesés, ivászat
zsolti123
2021. március 26. 19:28
Itt az egyik ok: Visszaléphetnek a külföldi egyetemek a Partizán képsorai láttán https://magyarnemzet.hu/belfold/attol-tart-a-freeszfe-visszalepnek-a-kulfoldi-egyetemek-ha-meglatjak-a-partizan-kepsorait-9574460/
Welszibard
2021. március 26. 14:53
Nyilvános eseményeken való megnyilatkozás esetében nem kell beleegyezést kérni. Ha nem nyilvános és nem közszereplő az illető, akkor engedélyt kell kérni. Ha viszont a szereplő nem adja meg az engedélyt a róla felvett médiumra, akkor az azt jelenti, hogy nem vállalja önmagát, vagy nem ért egyet a rendező szándékával. Mivel itt a rendező célja valamiféle "diktatúra" és "kormányváltás" szándékának bemutatása lett volna, így marad az, hogy a megszólalók nem vállalták önmagukat.
Robi54
2021. március 26. 14:51
Gyáva szar alak az összes tüntető kis ripacs!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!