Őrizetbe vették a sárkeresztúri bántalmazás gyanúsítottjait

2021. április 05. 20:03

Változott a bűncselekmény minősítése: különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés kísérlete miatt hallgatták ki az apát és három fiát.

2021. április 05. 20:03

Különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés kísérlete miatt hallgatták ki a rendőrök azt a négy embert, akit azzal gyanúsítanak, hogy életveszélyesen bántalmaztak egy fiatalt Sárkeresztúron – közölte a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletes szóvivője hétfőn az MTI-vel.

Pápai Eszter elmondta: a rendőrség kezdeményezte mind a négy gyanúsított – egy 36 éves apa, valamint 15, 17 és 18 éves fiai – letartóztatását. A rendőrség korábbi tájékoztatása szerint a négy gyanúsított ellen életveszélyt okozó testi sértés miatt indult eljárás, mert szombaton gereblyenyéllel, lapáttal és bottal bántalmaztak Sárkeresztúron egy 16 éves fiút, aki életveszélyesen megsérült. A rendőrséget a bántalmazásról a sérült fiú kezelőorvosa értesítette a Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórházból.    

A rendőrök rövid időn belül azonosították, majd elfogták a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható sárkeresztúri férfit és három fiát, és vasárnap őrizetbe vették őket.

(MTI)

Összesen 15 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Ernie Pantuso
2021. április 06. 06:45
600 év alatt nem sikerül nekik beilleszkedni, emberi normák szerint élni. Kár ezeket tartani.
szürkeSzarvas
2021. április 05. 21:55
A szaporodási rátájuk 3-4,a magyar 1,5. Már 3-4 éve minden második gyermek cigány volt. A kulturális szakadék a 2 nép között 600 év alatt nem változott. A következtetés nyilvánvaló. Ki fogja őket eltartani?
56október
2021. április 05. 21:27
Kérhetünk egy kávét amígy egymást ölik - de hát nem ez a tipikus...
annamanna
2021. április 05. 21:26
Meg van ünnepelve a nemzetközi roma (hó)nap: "Aki megismeri az értékeinket, az el tud bennünket fogadni." Fátyol Tivadar 1953-2014 zeneszerző, kultúraszervező "Elismertetni a cigányságot, erre tettem fel az életem." Rostás László közösségi vezető, szociális munkás 1953-2017 "A műveltség fegyver az irigység ellen." Kovács József Hontalan költő, újságíró 1950-2017
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!