Idea Intézet: a biztos szavazók körében előzött a Fidesz

2021. július 12. 11:51

A mérés szerint az elmúlt hónaphoz képest mindkét tömb támogatottsága csökkent, de nem azonos mértékben.

2021. július 12. 11:51
null

Kismértékű, de fontos elmozdulásokat talált a párttömbök és a pártok támogatottságában az Idea Intézet 2021. június 30. és július 4. között készített közvélemény-kutatása – olvasható a szervezet erről szóló közleményében.

Az elmúlt hónaphoz képest mindkét tömb támogatottsága csökkent, de nem azonos mértékben. Míg a kormányzópártnál elhanyagolható mértékű, 1 százalékpontos csökkenésről beszélhetünk, addig az ellenzéki lista esetében ez a hibahatár körüli, 3 százalékpont. Így az intézet szerint az ellenzék 37, a kormánypárt pedig 36 százalékon áll.

Az Idea a támogatottság-változás okát abban vélte felfedezni, hogy egyrészt mindkét jelentősebb parlamenten kívüli párt (MKKP, Mi Hazánk) szavazótábora növekedett, másrészt emelkedett a bizonytalanok aránya is. 

Csökkent az ellenzéki lista vonzereje

Az ellenzéki tábor elbizonytalanodására utal, ha a legaktívabbnak számító, biztos szavazó pártot választók szavazói rétegét vizsgáljuk – olvasható a közleményben. „Ott ugyanis megfordult az erősorrend, és mindössze 1 százalékponttal, de a Fidesz–KDNP vezet. Mindez úgy következett be, hogy támogatottsága jottányit sem változott, ugyanakkor az ellenzéki listára 3 százalékponttal kevesebben szavaznának, mint egy hónappal korábban. Nem a Fidesz erősödik tehát, hanem

az ellenzéki lista vonzereje csökkent az elmúlt időszakban”

– jegyezték meg. Az Idea mérései során először az MSZP a biztos szavazók körében sem éri el az 5 százalékot.

Nyitókép: MTI/Koszticsák Szilárd

Összesen 105 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Karesz82
2021. július 13. 18:31
Ezek a statisztikák csak arra jók, hogy a választókat elaltassa. Majd úgy jár a Fidesz, mint a főpolgármester választáson. Mindenki szentül megvolt győződve, hogy nyer Tarlós. Én konkrétan nem is néztem a választást csak reggel pislogtam, mint pocok a lisztben. Menjen mindenki szavazni és ne a statisztikát elemezze, mert arra megvannak az emberek.
geyza1947
2021. július 13. 09:26
Amennyiben ez így van akkor a magyar nép megérdemli a sorsát, mert képtelenek elválasztani a jót a rossztol !
pitypang1125
2021. július 12. 16:29
Majd rájöttök, ahogy 2018-ban is. Lesz ott 4/5-öd is, nem hogy kétharmad. Amilyen aljas, szar ellenzékünk van, annyira ostoba is. Most is éppen a kormánynak kampányolnak, és még csak észre sem veszik.
galancza
2021. július 12. 13:54
Ha valaki hajlandó részletesen, figyelmesen, részrehajlás nélkül értelmezni a bármely oldali közvéleménykutatásokat,akkor sajnos mindegyikből egyértelmű,hogy 50% esélye van a győzelemre a gennyes balos-ballikos vonalnak.Sok átlagember ingadozik vagy nem tud vagy nem akar válaszolni.Ez pedig inkább sajnos az ellenzéknek kedvez a jelen állás szerint.Sajnos a falvakban,kisvárosokban is megfigyelhető az elhülyülés.Ha nem is jelentős mértékben,de érzékelhető a jelenség.Bár az is igaz hogy ebben a Fidesz felelőssége is meg van,bármennyire is tagadják ezt a fanatikus fideszesek. Szóval ha a Fidesz nyerni akar ,akkor nagyon gyorsan észhez kéne térnie a Fideszes vezéreknek, médiaguruknak,kommunikációs szakiknak,firkászknak. Ha az ellenzék ki tud robbantani Borkai-Szájer-féle ügyeket (nem is kell hogy ilyen magas szintűek legyenek) 1-2 hónappal a választás előtt akkor biztos, hogy fletóék győznek.De sajnos a jelen állás szerint ilyen ügyek nélkül is van 50%esélye jakbinuséknak. Az a tragédia hogy ezzel Bayerék, OV-ék és az alacsonyabb szintű fideszes politikusok,képviselők,igazgatók,firkászok nem akarnak szembenézni, annak ellenére sem hogy elismerik hogy baj van.Igazából nem akarják elhinni hogy veszíthetnek.Többek között ezért is unalmas, egysíkú és szar a kormánymédia.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!