Már nem zárkóznak el a Budapest Airport értékesítésétől a külföldi tulajdonosok

2021. július 12. 10:37

A magyar állam ismét többségi tulajdont szerezne a Liszt Ferenc-repülőteret üzemeltető cégben.

2021. július 12. 10:37
null

Már nem zárkóznak el a Budapest Airport értékesítésétől a tulajdonosok, csak magasabb árat akarnak – tudta meg a Magyar Nemzet.

A hétfői lapszámban azt írták, hogy tárgyalások kezdődtek a magyar kormány ajánlatáról. Múlt héten kapták meg a kabinet nem kötelező erejű vételi ajánlatát a Budapest Air­port Zrt.-re. A Magyar Nemzet iparági forrásokból úgy értesült, hogy nem utasították vissza, mint korábban, de a pia­ci érték alattinak ítélték meg.

Ez jelentős változás, a budapesti repülőtér nemzetközi tulajdonosai ugyanis egészen a közelmúltig kizárták részesedésük eladását

– jegyezte meg a lap.    

Palkovics László innovációs és technológiai miniszter a Magyar Nemzet kérdésére azt mondta, hogy nem akar nyilatkozni folyamatban lévő ügyről. Hasonlóan reagált a Bloomberg megkeresésére az egyik tulajdonos, az AviAlliance nevű, német székhelyű légikikötő-kezelő. A magyar állam ismét többségi tulajdont szerezne a Liszt Ferenc-repülőteret üzemeltető cégben.

Nyilatkozataiban Palkovics László világossá tette: a jelenlegi fő tulajdonos kanadai nyugdíjalapnak nem igazán fontos, hogy modern, kulturált légikikötővel járuljon hozzá a magyar gazdaságfejlesztéshez, az idegenforgalom élénkítéséhez, a közlekedéspolitikai célok eléréséhez – írta a lap.    

A Magyar Nemzet úgy fogalmazott, hogy

a baloldali kormányzat 2005-ben „pillanatnyi költségvetési szempontoknak engedve adta el”

a Budapest Airportot. A 75 évre megkötött koncessziós szerződés rendkívül erős védelmet biztosított a külföldi befektetőknek. A repülőtéri szolgáltatásokból származó szinte minden bevétel az új tulajdonosokat illeti meg – olvasható a lapban.

(MTI)

Kép forrása: MTI/Koszticsák Szilárd

Összesen 46 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Agnieszka
2021. július 13. 09:11
A remény hal meg utóljára.
zakar zoltán béla
2021. július 12. 14:27
Ki lopta el ezt is, mint a cukorgyárakat, ...?????????!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
pitypang1125
2021. július 12. 13:23
Hajrá.
redhaven
2021. július 12. 12:55
Az a baj urak ott a baloldalon,hogy a "költségvetés pillanatnyi helyzetére" ment rá az ország,már 40 éve is. Tehetség semmi,előregondolkodás semmi,stratégia semmi,hát mi a fasz volt akkor?kérdezem illőn.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!