Illés Boglárka: Szenvedélyünk Magyarország

2021. november 20. 10:00

Szombaton tartják a Fidelitas XVIII. Tisztújító Kongresszusát. Az eseményen felszólalt többek között Illés Boglárka, a 25 éves szervezet elnöke; Kubatov Gábor, a Fidesz ügyvezető alelnöke; Kövér László házelnök; valamint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

2021. november 20. 10:00
null
Nagy Gábor

Ma tartják a 25 éves Fidelitas XVIII. Tisztújító Kongresszusát a Puskás Aréna Konferencia termében. A rendezvényen felszólaltak a kormány tagjai (Varga Judit, Benkő Tibor, Varga Mihály, Palkovics László, Süli János, Kásler Miklós), a Fidesz országos vezető politikusai (Kocsis Máté, Németh Szilárd, Kósa Lajos), illetve a Fidelitas társszervezeteinek és nemzetközi szövetségeseinek képviselői.

A Fidelitas erőssége a stabilitás, az értékekhez való ragaszkodás

Idén ünnepli a Fidelitas alapításának 25. évfordulóját. A szervezet legmeghatározóbb alakja, a szervezet 2. elnöke, jelenlegi külgazdasági és külügyminiszter kezdte az előadásokat. Szijjártó Péter arról beszélt, megtisztelő, hogy itt lehet, hiszen 8 év elnökségben betöltött szerepe után még mindig számítanak rá. Mint fogalmazott, 25 év alatt politikai pártok jönnek-mennek. Ki emlékszik például az SZDSZ-re, az egykor radikálisabb nézeteket valló Jobbikra. Ahogy a Fidesz, úgy a Fidelitas erőssége is a stabilitás. „A tény, hogy az elmúlt 25 esztendőben a fidelitasosok végig ragaszkodtak az értékeikhez, végig ragaszkodtunk ahhoz, hogy mi igenis patrióták vagyunk, igenis keresztény alapokon állva politizálunk, igenis a keresztény értékeket tartjuk fontosnak, igenis értéknek tartjuk az egymás iránti tiszteletet és megbecsülést,

 

Az elmúlt másfél év váratlanul nehéz volt – folytatta a tárcavezető. „A mi nemzedékünk soha nem tapasztalt még ilyet. Egy súlyos egészségügyi, gazdasági válság határozza meg jelenleg is a helyzetünket. Egyszerre kell a kormánynak az emberek életét, illetve a munkahelyét megmenteni” – mondta.

Szijjártó szerint ha a kabinet nem állt volna stabil alapokon, nagy bajban lehetett volna az ország. Ha olyanokra hallgatott volna a kormány, mint az ellenzék, akkor ma nem mondhatnánk el, hogy több mint 270 ezer munkahelyt mentettünk meg, hogy jövőre a családok számára SZJA-visszatérítést, a 25 év alatti fiatalok számára SZJA-mentességet, valamint a 13. havi nyugdíjat vezetjük vissza.

Ahogy a Fidesz képviseli a politikában a stabilitást, a biztonságot, a kiszámíthatóságot, ugyanezt teszi a Fidelitas a politikai ifjúsági szervezetek világában”

– fogalmazott a miniszter, azt tanácsolva a fiataloknak, hogy ragaszkodjanak az előbb említett értékekhez.

Kövér László: Mentsétek át a normális eszméket a túlsó partra

Szijjártó Pétert követően Kövér László házelnök szólalt fel a rendezvényen. A politikus visszaemlékezett a Fidesz alapításának évére. Szerinte az ő nemzedékük más volt, mint a mai fiataloké, bennük nem volt semmiféle heroizmus, szabad világot szerettek volna 40 év kommunizmus után.

A szívünkre, eszünkre hallgattunk, ismertük szüleink, nagyszüleink erőfeszítéseit. És ott motoszkált bennünk, hogy mi is felelőséggel tartozunk a jövő nemzedékeiért”

– mondta Kövér László.

Rámutatott, voltak, akik a rendszerváltás idején át akarták menteni a múlt rendszerét, és voltak olyanok, mint ők, akik egy új világot akarnak teremteni. A házelnök hangsúlyozta, három évtizeddel a rendszerváltást követően új feladatot adott a történelem, egy olyan feladat, amely a Fidelitast még inkább közösséggé kovácsolhatja.

A ti nemzedéketeknek kell átmenteni a normális Európa eszméjét a folyó túlsó partjára”

– jelentette ki, hangsúlyozva, hogy ma van egy olyan elit Európában, akik el akarják idegeníteni az európai közösséget a középosztálytól. Ha nincs középosztály, nincs demokrácia, ha pedig nincs demokrácia, nem születnek ellenvélemények – fogalmazott a Fidesz politikusa, hangsúlyozva ugyancsak:

klímavédelemmel, jogegyenlőségi célokkal élnek vissza ez az emberek felett álló érdekcsoportok, a tőke- és a technológiai forradalom nyertesei.

Kövér László kijelentette, minden európai nemzetállamnak azonos sorsot szánnak, a mi célunk pedig, hogy ezzel szemben felvegyük a harcot. „Nektek kell átmenteni a normális eszméket a túlsó partra.”

Ti vagytok a királyok, mert bátrak, konzervatívok, hűségesek vagytok

Kubatov Gábor arról beszélt, miért szimpatizál a Fidelitas közösségével. Mint mondta, ezek a fiatalok bátrak, mert egy liberális véleményterrorban képviselik a konzervatívok értékeit. A Fidelitashoz tartozók lázadnak, mert egy abnormális világban állnak a normalitás oldalán.

Az én szívemben igazi magyar sztárok vagytok, mert hűségesek vagytok a hazátokhoz” – fűzte hozzá a politikus.

A Fidesz ügyvezető igazgatója visszaemlékezett a rendszerváltást megelőző évtizedekre. Mint mondta, a kommunizmus nem volt jó, nem volt szabad és békés. Ez véget ért 1990-ben. Azonban rendszerváltást követően visszatértek a „nejloninges” kommunisták, akik, amihez értek, tönkretették. „Egyetlen olyan intézkedésük nem volt, ami megkönnyítette volna a magyarok sorsát” – jelentette ki a politikus.

Azt szokták manapság mondani, a Facebook a király. Az Insta a király. A SnapChat a király. „Csak közben azt látjuk, hogy a Facebook letilt, leárnyékol. Ez történik Rákay Philip és Bohár Dániel oldalaival. (…) Én azt mondom, nem biztos, hogy a Facebook, az Insta vagy a SnapChat a király.

Te vagy a király. A Te akaratoddal, a Te döntéseddel, a Te szorgalmaddal, családoddal. Te vagy a király, higgy benne”

– zárta beszédét Kubatov Gábor.

Meg kell akadályozni, hogy a baloldal a magyarok kárára többet ne tegyen

Illés Boglárka, a Fidelitas elnöke köszönetnyilvánítással kezdte ünnepi beszédét, fontosnak tartotta, hogy mindenki kifejthesse a véleményét, mert szerinte Magyarország egy sorsdöntő voksolás előtt áll. Kijelentette, szervezetük a józan ész oldalán áll, ennek fényében választják meg szövetségeseiket. „Fiatalok vagyunk, fiatalságunk azonban önmagában nem elég. Ez egy vissza nem térő, felemelő állapot. Felelősség a javából. Pályát kell választani, az életet meg kell tervezni” – folytatta, kiemelve: feladatuk van.

Mi itt vagyunk. Ha mi nem csináljuk, más nem lesz itt helyettünk. A láng kialudna nélkülünk” – utalt a szervezet krédójára, az eddig elért, fiatalokat érintő eredményekre, kormányzati lépésekre.

„Hogy ezek megmaradjanak, a tüzet valakinek őriznie kell. A tüzet valakiknek őrizniük kell. Mindenhol, mindenkor. Mi vagyunk azok, akik erre vállalkoztunk az elmúlt 25 évben.” Az elnök jelezte, a Fidelitasnak több száz csoportja, több ezer tagja van, amelyeknek ezt a tüzet kell őrizniük. De, hogy mit jelent az őrzés? – tette fel a kérdést, megválaszolva: az őrzés alatt a helytállást, a cselekvést és a táplálást érti.

Aláírásgyűjtés, kommentelés, posztolás, koordináció, egymásnak való segítségnyújtás, a baloldal igazi arcát megmutató akciók

– sorolta a tagok előtt álló feladatokat.

Illés Boglárka szerint fontos a közös kiállás, a hit, mert a szenvedélyük Magyarország. „Mutassuk meg, hogy hazánk előre megy, nem hátra” – jelentette ki, megköszönve és bízva, hogy a tűz őrzését továbbra is rá, rájuk bízzák. Az ellenzékről szólva közölte: ők jobbak nem lesznek, ezért az a feladatuk, hogy az ország, a magyarok kárára többet ne tegyenek.

Címlapkép és a képek forrása: Facebook

Összesen 70 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
..--..
2021. november 20. 17:57
-zsoltkom- "Illés Boglárka: Szenvedélyünk Magyarország" A haragvóképesség szenvedélyei szerint... az elérhetetlen jóra adott válasszal. Fenyegetőek... gőgösek... féltékenyek.
truthisone
2021. november 20. 16:55
Jó arcú, szép emberek. Van remény.
Belakiss
2021. november 20. 16:35
Ez a bálna is indul? https://youtu.be/4CSgX5wA62E
Fekete85
2021. november 20. 16:14
Múltkor gondoltam, van e annál szánalmasabb dolog a világon mint fidelitaszos ifjúkommunistának lenni, de igen, azt hiszem ifjú KDNP s még ez alatt van.. De lejjebb aztán...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!