Karácsony Gergelyék megint nejlonba öltöztették Vörösmarty szobrát

2021. november 16. 17:09

Bár a főpolgármester két éve még büszkén jelentette be, hogy sikerült tartós megoldást találni a Szózat szerzőjét ábrázoló szobor téli védelmére, most is csak egy olcsó és csúnya megoldást alkalmaztak.

2021. november 16. 17:09
null
Baranya Róbert

Nem a Városháza-ügy az egyetlen Karácsony Gergelyéknél, amelyben sokasodnak a kérdőjelek, a Fővárosi Önkormányzathoz közel, a Vörösmarty-téren sem stimmel valami. Többen is jelezték, hogy bár egy acéllemezekből készült pavilonnak kellene állnia a tér közepén álló Vörösmarty-szobor felett és körül,

a tavalyi évhez hasonlóan azonban ismét csak átlátszó nejlonba öltöztették télre a műalkotást.

Ez nem csak esztétikailag csúnya, de nem tesz jót a két éve restaurált kompozíciónak sem.

Pedig az akkor frissen megválasztott főpolgármester 2019 őszén, a Belváros-Lipótváros Önkormányzat által teljesen felújított tér átadása után büszkén harangozta be, hogy micsoda nagyszerű megoldást találtak a szobor téli védelmére. Ez a gyakorlatban azt jelentette, hogy a máshol alkalmazott nejlon borítás vagy bádog-bedeszkázás helyett a szobor fölé egy egyedi tervezésű pavilont emeltek.

Ahogy a főpolgármester fogalmazott: „A téren lévő Vörösmarty-szobor eddig az ünnephez és a fővároshoz is méltatlan védelmet kapott a téli időszakban, innentől viszont már egy innovatív építmény ad oltalmat a szobornak, amely egyúttal felhívja a figyelmet az értékeinkre.”

A pavilon megtervező és megépítő Hello Wood Kft., amellyel a fővárosi tulajdonban lévő Budapesti Fesztivál-és Turisztikai Központ (BFTK) Nonprofit Kft. kötött szerződést a projektre,

csaknem negyvenmillió forintért vállalta a kivitelezést.

A cég akkori tájékoztatása szerint olyan állagmegóvó és bemutató pavilont terveztek és építettek a Vörösmarty emlékműnek, mely megvédi a téli időjárás viszontagságaitól a carrarai márványból készült szoborcsoportot. A tíz méter magas, acélból készült, szakrális hangulatú pavilon elemeit a tél végén szét lehet szedni, majd a következő évben újra összerakni.

A szerkezet azonban mindössze egy télen át „őrizte a szobrot”, tavaly már nem építették fel, ahogy idén sem.

Az idei télen is így kellene kinéznie a szobornak (fotó:Hello Wood/Darab Zsuzsa)
Az idei télen is így kellene kinéznie a szobornak (fotó:Hello Wood/Darab Zsuzsa)

Pedig ahogy a nullahategy.hu restaurálási tervet idéző cikkéből is kiderül, a nejlonozás azért sem jó megoldás, mert a hőingadozás miatt páralecsapódás keletkezik a fólia alatt, amely a szobor számára kártékony mikrobák megtelepedéséhez vezethet. Másrészt a páralecsapódás helyén felgyülemlő és megfagyó víz szintén károsíthatja a szobrot.

Természetesen megpróbáltuk megtudni a Fővárostól, hogy miért ezt a megoldást alkalmazták, miért nem a pavilon védi a szobrot? Ez már csak azért is lényeges kérdés, mert az interneten is fellelhető közbeszerzési értesítő szerint a pavilonról szóló, 2019 október 30-i keltezésű szerződést tavaly áprilisában 2021 május 15-ig meghosszabbították.

Kérdéseinkre azonban egyelőre nem reagált a Fővárosi Önkormányzat.

Pedig a műalkotás komoly értéket képvisel, védelme alapvető fontosságú kellene, hogy legyen. Kallós Ede és Telcs Ede szobrászok közös alkotását 1908 májusában avatták fel, a szobor talapzata 23 mészkő tömbből, míg maga a szoborcsoport 21 márványtömbből áll. 2019 előtt legutóbb 1998-ban esett át restauráláson.

Nyitókép: Ficsor Márton/Mandiner

Összesen 57 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
llnnhegyi
2021. november 18. 17:46
Van hőre zsugorodó fólia Átlátszó, tökéletes egy évszakra. 20 ezer forintból megoldható. Nem kell acél pavilon, esernyő!!!
manitowoc
2021. november 17. 18:45
"Többen is jelezték, hogy bár egy acéllemezekből készült pavilonnak kellene állnia a tér közepén álló Vörösmarty-szobor felett és körül, a tavalyi évhez hasonlóan azonban ismét csak átlátszó nejlonba öltöztették télre a műalkotást." Ez bizony, nagy BUKTA. Ráadásul, ez a hír már 4 (négy) nappal ezelőtt megjelent: https://kontra.hu/a-fovaros-tehetetlensege-miatt-egy-folia-alatt-fog-tonkremenni-a-vorosmarty-szobor és Karácsonyék azóta nem reagálnak rá. (:-(((((((
nempolitizálok
2021. november 17. 11:06
Már eleve télikertnek szánták, csak egy évre kölcsönadták Karácsonynak. Gergőkém, bohóckodj vele, mutasd meg a szavazóknak, fotózkodj, amilyen értelmes szavazóid vannak, 1 év múlva úgyis elfelejtik, hogy ez állt ott.
Bonaparte
2021. november 17. 09:09
ez lesz a karivásár "ékköve" igénytelen sz'rházi tolvaj banda
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!