Márki-Zay zárt ajtók mögött tárgyalt Csányi Sándorral

2021. november 25. 20:45

Az ellenzék miniszterelnök-jelöltje szerint a bankvezér nem politizál, valamint leszögezte azt is: semmilyen támogatás nem került szóba.

2021. november 25. 20:45
null

Az ellenzéki miniszterelnök-jelöltje Csányi Sándorral, az OTP Bank elnök-vezérigazgatójával találkozott szerdán – derül ki az ATV csütörtöki adásából. Csányi Sándor arra volt kíváncsi, hogy egy esetleges kormányváltás után milyen tervei lennének az ellenzéknek a bankszektorral, a hitelezéssel, és a vállalkozásokkal – fogalmazott Márki-Zay Péter az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.

„Csányi Sándor nem politizál”

„Semmiképpen nem politizál az egyik legnagyobb hazai bank vezetője” – válaszolta a baloldali politikus a riporter azon kérdésre, hogy szóba kerültek-e a választási esélyek. A hódmezővásárhelyi polgármester leszögezte azt is:

Arra a kérdésre, hogy Mészáros Lőrinccel tervez-e tárgyalni, Márki-Zay Péter elmosolyodott, majd azt válaszolta: „nem”.

„Csányi Sándor egy önálló intézmény”

Az OTP elnökéről szólva Márki-Zay leszögezte azt is, szerinte „Csányi Sándor egy önálló intézmény”, akiről „nem hiszi, hogy különösebben ki lenne szolgáltatva a Fidesznek”. Hozzátette: „ha Orbán Viktor szemet vet Csányi Sándor valamelyik tulajdonára, akkor könnyen lehet, hogy előbb-utóbb még közöttük is lesz konfliktus”.

Hernádi Zsolt, és Bige László is szóba került az egyeztetésen

Márki-Zay elmondta, hogy az egyeztetésen Hernádi Zsolt  is szóba került. Mint az ellenzéki miniszterelnök-jelölt fogalmazott: „megnyugtattam, hogy természetesen szigorúan a jogállamiság alapján állunk. (…) Az ártatlan embereket és a magyar állampolgárokat a magyar államnak meg kell védenie, ez nem vonatkozik jogos és igazolható bűncselekményekre” – mondta most Márki-Zay, aki korábban még azt nyilatkozta: támogatná Hernádi Zsolt kiadatását Horvátországnak.

Márki-Zay Péter teljes nyilatkozatát az alábbi videóban (a háromszögre kattintva) tekintheti meg:

 

Nyitókép: Videó/ATV

Összesen 142 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
irisz.sarga
2021. november 26. 13:07
lehet,olyan tárgyalás volt,mint anno amcsiban,a cseléd bejáróban volt a haverjával emzépé
Pitypangocska
2021. november 26. 12:20
Olyan ember bankját ne gazdagítsuk, aki elárulja a hazáját!
Pitypangocska
2021. november 26. 12:19
Viszem a pénzem az OTP-ből. Árulót nem támogatok.
zakar zoltán béla
2021. november 26. 10:43
A BESZÉLŐN ?! Demszky stencilezett?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!