Németh Zsolt: Az utolsó pillanatban vagyunk, hogy megmentsük a Duna-partot

2022. január 17. 11:41

A beépítések miatt veszélyben van a dél-budai Duna-part, ezért a megmentésére kezdeményezés indult – nyilatkozta a fideszes országgyűlési képviselő.

2022. január 17. 11:41
null

Németh Zsolt elmondta: a Rákóczi hídtól délre eső tizenkét kilométeres szakaszon már megkezdődött a beépítés, és

néhány éven belül rozsdaövezetből egy luxus lakóövezetté fog átalakulni a Duna-part.

„Az utolsó pillanatban vagyunk, hogy megmentsük és közkinccsé tegyük a Duna-partot” – jelentette ki a kormánypárti politikus, jelezve, erről szól a zöld Duna-part kezdeményezése. Kifejtette, az az elgondolásuk, hogy ezen a tizenkét kilométeres szakaszon létesüljön sétány, futópálya, kerékpárút és 500 méterenként rekreációs pontok jöjjenek létre.    

Meg kell akadályoazni, hogy a lakóparkok „privatizálják” a Duna-partot

Németh Zsolt elmondta, folyamatos párbeszédet folytat a Budapesti Fejlesztési Központtal (BFK), illetve az érintett kerületekkel. A napokban a BFK kiírta azt a közbeszerzési pályázatot, amely az első mintegy 3,5-4 kilométeres szakasz tervezéséről szól – közölte.

A tervek szerint 30 méter széles és 4 kilométer hosszú, 100 ezer négyzetméternyi fejlesztési területről van szó.    

Németh Zsolt fontosnak nevezte, hogy az ügyben folytatódjon a lakossággal a párbeszéd. A képviselő a dunapart.nemethzsolt.hu oldalon várja a véleményeket és a javaslatokat arról, hogyan nézzen ki a Duna-part. Hangsúlyozta: meg kell védeni a dél-budai Duna-partot, és a kezdeményezése lényege, hogy az említett szakaszon átfogó fejlesztés jöjjön létre, amely megmenti a partot a lakosság részére, megelőzi, hogy a lakóparkok „privatizálják” a Duna-partot.

(MTI)

Nyitókép: MTI / Bizományosi: Nagy Zoltán

Összesen 21 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
nempolitizálok
2022. január 17. 13:17
Akkor ezt el kellene kezdeni a Balaton parttal is. Mondjuk, elsőként egy 8 méteres sávval.
Láncfűrészes Attasé
2022. január 17. 13:16
Önmagában, ha nem árvízvédelmi terület, akár beépíthető is volna, Alapvetően az is jó elgondolás, hogy a part közkincs, közterület, nem lehet privatizálni. (Ugyebár akkora a szegénység és farhát-nyomor, hogy kereslet van új építésű, jó minőségű ingatlanokra.) A legfontosabb az volna, hogy az építést akkor szabadna csak engedélyezni, ha közel van kötöttpályás tömegközlekedés megállójához, amivel a városközpont gyorsan és könnyen elérhető, későbbiekben a körvasúti rendszer kiépültével a városon belüli és agglomerációs közlekedési igények komolyabb része kiváltható legyen vonattal, hévvel, metróval. Különben mindenki autózni fog, ül a dugóban, egyszerűen azért, mert nincs más alternatíva ott, ahonnan csak autózni lehet. Lehet mondani, hogy ott, ahol egymillióért adják a négyzetmétert, ott mindig is lesz autó, csak ha mindenki autózik, az nagyon nem lesz oké és mindenki szív majd. Persze mindig más tegye le az autót, a dugó mindig más miatt van... Egyébként ezen a szakaszon a tömegközlekedés főkuszú beépítésre talán néhány helyen lehetőség is van a 30-as vasút mentén, de jobbára csak az autóforgalmat súlyosbítaná a beépítés. Pont ezen elv miatt lehetne és kellene beépíteni Mocsárosdűlő egy részét is, hogy ne máshol történjenek az építkezések. Ez a gyakorlatba átültetni (szabályozás szintjén is) sokkal fontosabb volna, mint örjöngve, trollkodva Budapest adminisztratív szétdarabolásáról álmodozni.
még fokozza
2022. január 17. 12:26
Kellene egy világkormány ami megmenti a Földet.
Pierre
2022. január 17. 12:12
a Romai partot nem sikerult vegul lebetonoznotok, a Hajogyari sziget termeszeti kornyezete is megmenekult a fideszes epitkezesektol, az uj varosvezetesnek koszonhetoen. A Budai hegyekben irtjatok az erdoket. A Balaton, Ferto-to, Velence sulyos termeszeti pusztitasat megallas nelkul folytatjatok. Nagyon hiheto, ez az aggodalom a Duna partszakaszaert...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!