Megnyitotta kapuit a Vörösmarty téri és a Szent István téri karácsonyi vásár is

2022. november 18. 19:24

Mégsem maradt karácsonyi forgatag nélkül Budapest.

2022. november 18. 19:24
null

Pénteken egyszerre nyílt meg a pesti Belváros két nagy karácsonyi vására, a Vörösmarty téri Vörösmarty Classic Xmas és a Szent István téri Advent Bazilika is.

A tavaly másodjára is Európa legjobb karácsonyi vásárának választott Advent Bazilika látogatóit 12 méteres karácsonyfa, fényfestés, szelfipont, jégpálya, valamint minőségi kézműves és gasztronómiai kiállítók fogadják a Szent István-bazilika előtti téren – tudatták a szervezők az MTI-vel. 

Közleményük szerint a rendezvény területén mintegy 120 hazai kiállító kap helyet. A gasztronómiai árusok a közkedvelt, kizárólag kifogástalan alapanyagokból előállított ünnepi-vásári ételek mellett a rendezvény szellemiségének megfelelően számos, csak itt kapható ínyencséget is kínálnak. 

A vásár hangulatához a kézműves kiállítók: népművészek, iparművészek és a modern designer terméket kínáló innovatív alkotók is hozzájárulnak egyedi remekeikkel

Az adventezőket korábbi népszerű programok és számos újdonság is várja. Minden este fél óránként a bazilika homlokzatára vetített fényfestésben gyönyörködhetnek, a 3D vetítések szünetében pedig elérhető lesz a rendezvény szelfipontja. A vásár központi részében kap helyet egy 12 méter magas karácsonyfa, és itt várja a gyerekeket az ingyenesen igénybe vehető korcsolyapálya is korcsolyabérlési lehetőséggel, korcsolyaoktatással.

Az Advent Bazilika látványműhelyében kovácsmesterek mutatják be szakmájuk fortélyait, és a régmúlt időket idézi meg a Fortepannal közösen megvalósított, Advent Anno című fotókiállítás is, amely a kiállító pavilonok külső oldalát fogja díszíteni. A bazilika előtt foglalja el helyét a betlehemi jászol, valamint itt díszíti a teret az a monumentális adventi koszorú is, amelynek gyertyái vasárnaponként gyúlnak majd fel. 

Az Advent Bazilika idén is helyet biztosít a Magyar Ökumenikus Segélyszervezetnek, amely a vásár teljes ideje alatt várja az adományokat.

Kisvasút is várja a Vörösmarty térre látogatókat

Megtartják a Vörösmarty téri karácsonyi vásárt is, amely új díszbe öltözve, Vörösmarty Classic Xmas néven várja az adventezőket.

A Váci utca felől a zöld és piros színekben pompázó Vörösmarty térre érkező ünnepi forgatagot egy grandiózus karácsonyfa fogadja.

A vásár egyik kiemelt látványossága lesz a Harisnyaházon díszelgő, óriási karácsonyfa dekoráció, és most mutatkozik be a Vörösmarty-szobor új takarása is, amely a korábbi, szürke nylon védőfedésre kerülve mintegy „láthatóvá teszi” a költő emlékművét. A takaráson ugyanis az eredeti szobor életnagyságú képe mellett versrészletek lesznek olvashatók magyarul, németül és angolul – áll a közleményben.

A tér népszerű attrakciójának ígérkezik az ingyenesen igénybe vehető kisvasút, amelynek utasai az Oroszlános kút ünnepi díszítésében is gyönyörködhetnek.

A téren december 28-ig vásárolhatók kézműves termékek, ezt követően a készítők újév napjáig átadják helyüket a szilveszteri ünneplők sokaságának. Az Advent Bazilika január 1-jéig, a Vörösmarty Classic Xmas december 31-ig várja az érdeklődőket – közölték a szervezők.

Idén nem szervez karácsonyi vásárt a főváros

A fővárosi cég nem vállalta el az idei vásár megszervezését, miután a HVG szerint szakított az V. kerület és a főváros alá tartozó Budapest Brand a karácsonyi vásár szervezésével kapcsolatban. Faix Csaba, a Budapest Brand vezetője szerint a főváros egyáltalán nem rendez 2022-ben karácsonyi vásárt, mert már nincs idő a rendezvény előkészítésére.

Majdnem elmaradt a vásár

Ahogy arról lapunk is beszámolt korábban, félő volt, hogy a Vörösmarty tér 2022-ben üresen marad az adventi és a karácsonyi időszakban. Az a fővárosi cég, amely korábban a rendzvénysorozat megszervezéséért felelt, idén nem vállalta el a vásár megszervezését, miután a HVG szerint szakított az V. kerület és a főváros alá tartozó Budapest Brand a karácsonyi vásár szervezésével kapcsolatban.

De úgy tűnik végül akadt egy áthideló megoldás, így nem maradnak sem a budapestiek, sem a fővárosba látigatók karácsonyi hangulat nélkül.

(MTI)

Nyitókép: Advnti Ünnep a Bazilikánál Facebook-oldala

Összesen 39 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
backdrive
2022. november 20. 07:32
Ami idéntől nem nonprofit, hanem magán...
bunko_jobbos
2022. november 19. 16:27
Azért ez egy elég értékes rendezvény, nagy baromság lett volna nem megrendezni.
jánosbácsi
2022. november 19. 11:36
Az maradék csirkefarhátat nehogy otthon felejtsétek mert felkopik az állatok ! Gesztenye: 1300-1500 forint Rétes: 800 forint Forró tea: 600 forint Forró csoki: 990- 1250 forint Forralt bor 900 forint Ásványvíz: 500 forint Pálinka: 1500 forint 4 cl Rumos tea: 1200 forint Sör: 900 forint (4dl) Bor: 900 forint (1,5 dl) Lángos: 1000-2500 forint Kürtőskalács: 1500–1900 forint Grillkolbász kenyérrel: 2500 forint Grillezett sertéstarja körettel: 3500 forint Marhapörkölt rozscipóban: 3300 forint Gulyásleves rozscipóban: 3300 forint Sztékburgonya, krokett, grillzöldség: 1000 forint Savanyúség: 800 forint Kemencében sült csülök: 4900 forint Libamáj: 5400 forint
lynx
2022. november 19. 08:42
No akkor még van egy hetük feltenni az adventi fényeket. Lendület Főpolgármester úr! Azt a 28 millát majd a Márky-Zayék abból a pár megmaradt milliárdból szépen kicsengetik.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!