Ha békét akarsz, így készülj a háborúra! – indul Hátország sorozatunk

2023. március 07. 09:30

A háborúhoz ugyebár pénz, pénz és pénz kell; az amatőrök pedig taktikáról beszélnek, a profik viszont a logisztikáról. Indul Hátország cikksorozatunk, amelyben Somkuti Bálint a hadseregek és a hadviselés hátterét mutatja be olvasóinknak!

2023. március 07. 09:30
null

Nyitóképen: amerikai tankok és harckocsik érkeznek a németországi Bremerhaven kikötőjébe 2023 februárjában

 

Írta: Somkuti Bálint biztonságpolitikai szakértő, hadtörténész

 

Amikor az internet of things (IoT) fogalom megjelent, addigra már évtizedek óta működött egy hasonló hálózat, amely, igaz, akkor még jellemzően analóg volt. Ez pedig a modern fegyveres erők egymásra épülő rendszereinek és hálózatainak tömege, amelyet jogászi precizitással szerkesztett szabályzatok foglalnak egy egységes rendszerbe.

Új sorozatunkban a háborúk megvívásához szükséges, de a legtöbb szem előtt láthatatlan háttérről fogunk beszélni, amely azoknak, akik szolgáltak vagy szolgálnak fegyveres erőkben, magától értetődő, de a civilek számára egy eleddig meglehetősen ismeretlen világot képeznek.

Hátország című sorozatunkban végigvesszük a katonai logisztika, a hadiipar, illetve a honvédelmi tudatosság témaköreit,

amelyek éppúgy elengedhetetlen részét képezik a fegyveres erőknek, mint maguk az eszközök.

*

Sajnos nem csak Magyarországon, hanem szerte Nyugaton felismert jelenség, hogy eltűnőfélben van a dolgok tágabb összefüggéseit felismerő és azokra rámutató elemzés módszertana. Hadtörténészként kézenfekvő a következtetés, hogy ezt legalábbis részben, bár szívem szerint azt mondanám nagyon nagy részt, a hadtörténelem tanításának visszaszorulása okozza.

Egy háború az emberiség legösszetettebb vállalkozása, ebből kifolyólag az oktatás is kénytelen legalább a legtöbb szempontot bemutatni, amely háborúk megvívásához, sőt győzelmes megvívásához szükséges.

A haditechnikai, hadelméleti, logisztikai, vezetéselméleti, gazdasági és külpolitikai szempontok együttesen határozták meg a múltban és várhatóan a jövőben is a fegyveres konfliktusok kimenetelét. Ezért a háborúk bemutatása sem lehet teljes fenti szempontok nélkül.

Sokat idézik – tévesen – Montecuccoli osztrák tábornoknak azt a mondását, amely szerint a háborúhoz három dolog kell: pénz, pénz és pénz. Jelen ismereteink szerint a mondás megfogalmazója Gian Giacomo Trivulzio olasz zsoldosvezér volt, aki a 15. században élve hagyományozta ránk e mondást. A másik vonatkozó és gyakran idézett bölcsesség szerint a hadak istene a nagyobb zászlóaljakat kedveli, azaz a nagyobb hadseregek mellé áll. Végezetül tegyük hozzá az ismeretlen szerző által megalkotott, de örök érvényű mondást is,

amely szerint az amatőrök taktikáról beszélnek, a profik logisztikáról.

*

Ennyi bölcsesség birtokában vágjunk is bele a fegyveres erők hátországának ismertetésébe. Bár az alábbiak egy része evidencia, mégis érdemes végig venni őket, hogy a teljes folyamatot a maga egészében be tudjuk mutatni. Az első szempont, hogy egy modern hadsereg igyekszik mindenre felkészülni. Ezért még mielőtt bármilyen lépést tesz, legyen az beszerzés, kiképzés vagy akár egy tényleges harci cselekmény, átfogó tervezés előzi meg. Példának okáért egy harci eszköz beszerzése esetén az első lépés az úgynevezett harcászati-műszaki követelmények (HMK) meghatározása.

Ezek alapján szokott megkezdődni a rendszeresítendő eszközök kiválasztása, amelyeket ezután a későbbi tényleges használói, az úgynevezett csapatpróbán vetnek alá a valósághoz hasonló helyzetekben különböző teszteknek. Ideális esetben, ha a fegyver vagy eszköz megfelelt, akkor elindul a rendszeresítés folyamata. Volt már rá példa történelemben, hogy politikai, gazdasági vagy egyéb szempontok, például az idő rövidsége miatt nem a legjobb eszköz került rendszeresítésre. Ilyenkor az alkalmazók feladata kitalálni, hogyan tudják azt a legjobban használni. Arra is volt már példa, hogy

ilyen kapkodva vagy hátsó szándékkal rendszeresített eszközök végül szinte azonnal a szeméttelepen, roncstelepen végezték.

Mivel a legtöbb példa a tiszteletre méltó nyíltsággal működött amerikai hadseregből származik, ezért innen hozok egy pár példát. Ez messze nem azt jelenti, hogy máshol ne fordultak volna elő ilyen esetek.

A II. világháborús M50 Reising géppisztolyt fő használói, a tengerészgyalogosok annyira rühellték, hogy inkább a régi forgó-tolózáras Springfieldjeiket vitték magukkal, amikor lehetett, annak ellenére hogy tűzereje jelentősen alacsonyabb volt.

Hasonló a nagyjából a Panzer V Panthernek megfelelő M26 Pershing esete is, amit a német nehézpáncélosoktól, a hírhedt Tigrisektől némi okkal tartó amerikai közkatonák megnyugtatására nehéz harckocsinak neveztek, majd a háború után szinte azonnal leváltottak továbbfejlesztett változatára az M46 Pattonra.

De ide sorolhatjuk az afganisztáni háborúban harcoló szovjet specnaz különleges alakulatokat is,

akik a hegyes vidéken használhatatlannak ítélték a rendszeresített bakancsaikat, és inkább tornacipőben harcoltak.

Ha már itt tartunk, a reguláris alakulatokkal szemben a különleges műveletiek mindig nagyobb szabadságot élveztek eszközeik kiválasztásában, így rendszeresen előfordult, hogy olyan felszerelések is megtalálták használatukat a kezükben, amelyeket alkalomadtán az ellenség gyártott.

Miután a fegyveres erők általában nagyobb mennyiségben rendelnek eszközeikből, sok esetben előfordult, hogy az ígéretes találmányt még nem, vagy nem egészében a kifejlesztője gyártotta le, hiszen máshol hasonló eszközökre volt felesleges kapacitás. Ilyen például a II. világháborús amerikai haditengerészeti légierő több repülőgépe, ahol csak a becenév utal arra, hogy ugyanarról a repülőgép típusról van szó. Ilyen volt az F4F Wildcat, illetve az FM Wildcat például.

Milyen erős ma az amerikai hadsereg? - I. rész

Seregszemle cikksorozatunkban eddig Lengyelország, Németország, Franciaország, Nagy-Britannia, Románia, Szlovákia, Szerbia, Finnország, Ausztria, Törökország, Izrael, Svájc és Svédország haderejéről írtunk. Most az Egyesült Államok kerül sorra! A Seregszemle eddig leghosszabb, háromrészesre tervezett írásában az Amerikai Egyesült Államok fegyveres erőit mutatom be - elsőként a szárazföldi erőket!

*

A modern kor jellegzetessége, hogy bonyolult eszközöket használ, és az összetettebb berendezések közül elfordulhat, hogy már a fő alkatrészek területén is csak egy-egy beszállító akad bizonyos komponensek területén. A közelmúltban sokat emlegetett harckocsik vagy a sugárhajtóműves vadászbombázók esetén meglepő módon magát a páncélteknőt vagy a repülő törzsét a legkönnyebb megépíteni. Ugyanis ahogy harckocsimotorból, sugárhajtóműből vagy éppen műszerekből is az egész nyugati világban nincs több, mint egy, de legfeljebb két-három gyártó. Így fordulhat elő, hogy a korábban országonként több hazai beszerzési lehetőséggel is rendelkező fegyveres erők a nyilvánvaló szabványosítási előnyök mellett egy egyre inkább szűkülő beszállítói körre vannak utalva.

Ez a helyzet jelentős előnyöket biztosít a gyártó országok számára, amelyek amúgy is jellemzően nagyhatalmak,

így ez további befolyást jelent számukra azon államok felett, amelyek eszközeiket rendszeresítették. A továbbértékesítési vagy másképpen reexport tilalom is egy ezek közül.

Nem véletlen, hogy jelentős a kereslet azon országok eszközei iránt, amelyek kevesebb korlátozást fogalmaznak meg az általunk gyártott eszközökkel kapcsolatban. Így rúghat labdába számos kisebb ország hadiipari a nagyok mellett, ugyanis ők kevésbé hajlamosak és képesek összekötni politikai érdekeiket haditechnikai eszközök eladásával. Érdemes figyelembe venni, hogy a szűkülő beszállítói hálózat őket is érinti azonban, így például a Gripenek eladása nem lehetséges a hajtóművet szállító Egyesült Államok beleegyezése nélkül, vagy ismert a Gepárd típusú német önjáró légvédelmi gépágyúk svájci, illetve dél-afrikai gyártású lőszernek problémája.

Egyáltalán nem véletlen, hogy

olyan középhatalmak is saját eszközök kifejlesztésébe kezdtek, mint például Dél-Korea vagy Törökország.

Mindkettő a saját gyártású harckocsijában eredetileg német motort és erőátvitelt használt, azonban a végleges változatokban már saját gyártásúak vannak. Ez azért fontos, mert ez azt jelenti, hogy legalább nullszaldós jelleggel tudják ezeket a fontos alkatrészeket előállítani, ami egy erős nehéz-, egész pontosan gépipari hátteret feltételez, ahol ezeket az alrendszereket gazdaságosan tudják sorozatban gyártani. Egyébiránt pontosan a német motorok miatti késlekedés okozza az Altay-nak nevezett török harckocsi késedelmes szolgálatba állítását, ugyanis a 2016-os szíriai török beavatkozás nyomán megromlott a viszony a két ország között. És hogy egy saját harckocsi fejlesztése mennyire nem egyszerű feladat, arra példa az Arjun, az indiai harckocsi elhúzódó fejlesztése és végül alacsony darabszámú gyártása. Amely nem mellesleg szintén német motorral és erőátvitellel rendelkezik.

Részben a fentiekben említett rugalmasság magyarázza azt is, hogy Oroszország a Szovjetunió összeomlása után is meg tudta őrizni pozíciói nagy részét a fegyverpiacon – nyilván ebben más szempontok is szerepet játszottak. Az azonban tagadhatatlan, hogy az orosz fegyvereladások sokkal kevesebb politikai kötöttséggel járnak, mint az általában fejlettebb nyugati eszközök vásárlása. Ráadásul a tartalék alkatrészek vagy fejlesztések területén is jelentősen nyitottabb az orosz fél, elég például az első rendszerbe állított hiperszonikus felszín-felszín rakétára, a Brahmosra gondolni, amely közös indiai-orosz fejlesztés.

Bármilyen gyártótól is beszélünk, a legfejlettebb eszközöket jellemzően kizárólag legmegbízhatóbb szövetségesei számára biztosítja: kitűnő példa erre a nyolcvanas évek egyik legjobb vadászgépe,

az F-15 Eagle, amelyet az Egyesült Államok mindössze Izrael és Japán számára szállított.

Bár hosszas könyörgés után végül Szaúd-Arábia is kapott belőlük, az F-15S változat bevallottan alacsonyabb képességekkel rendelkezik. Hasonló történt a második világháborúban is, amikor a repülőgép-hordozók után érdeklődő német haditengerészeti küldöttségnek 1940-ben Japánban mindössze a már szolgálatban álló Akagi hordozót és tervrajzait mutatták meg, a fejlettebb és építés alatt Shokaku osztályét már nem. Ugyanez igaz az úgynevezett és külön megjelölt export változatokra is, amelyek jellemzően rosszabb képességekkel rendelkeznek, mint a típus csúcsváltozata. Az amerikai-iráni kapcsolatot jellemző kölcsönös és mély bizonytalansághoz, vagy talán nem túlzás azt állítani, hogy gyűlölethez az is hozzájárul, hogy a sah saját népe kárára olyan mély kapcsolatokat ápolt az USA-val, hogy a világon egyedül az általa vezetett Irán kapta meg a kor csúcstechnikáját, az F-14 Tomcatet.

Túlélni mindenáron - bemutatjuk Izrael fegyveres erejét!

Seregszemle cikksorozatunkban eddig Lengyelország, Németország, Franciaország, Nagy-Britannia, Románia, Szlovákia, Szerbia, Finnország, Ausztria és Törökország haderejéről írtunk. Most Izrael kerül sorra! Ultima ratio regum - a királyok végső érve, ez állt a 17. századtól a francia ágyúk csövén. Napjainkra sajnos Európában elfelejtődött ebben a frappáns és tömör mondásban kifejezett alapigazság.

 

Végezetül érdemes megemlíteni – bár ezt nem nagyon szokták nagydobra verni –, hogy a szoftverekhez hasonlóan a modern katonai eszközökbe gyárilag bele van építve többféle backdoornak, azaz kiskapunak nevezett megoldás,

amellyel a gyártó meg tudja akadályozni, hogy eszközeit ellene vagy szándékai, érdekei ellenében használják fel.

Ez éppúgy lehet a rendszeres és a gyártó által küldött karbantartók által feloldott időzítő, mint más, teljesen titkos megoldás is.

Összefoglalva a fentieket: egy katonai eszköz vagy fegyver(rendszer) kifejlesztése és rendszerbe állítása egy bonyolult és összetett folyamat, amely emellett rendkívül időigényes is. Bár politikai nyomásra vagy éppen elérhető alternatívák hiányában ezek a döntések gyorsabban is megszülethetnek, utólag legtöbb alkalommal bebizonyosodik, hogy az így rendszeresített eszközök távol állnak az ideálistól.

 

FOLYTATJUK!

 

Nyitóképen: amerikai tankok és harckocsik érkeznek a németországi Bremerhaven kikötőjébe 2023 februárjában (Lars Klemmer / DPA / dpa Picture-Alliance via AFP)

***

„Nagy áttöréseket senki nem fog elérni a háborúban" - Mandiner Világrend

„Az oroszok ezzel a háborúval a maradék civilizációs, kulturális befolyásukat is elhamvasztották Ukrajnában". „Egy atomhatalommal biztos, hogy jó kekeckedni? A NATO Ukrajnáért sem fog megkockáztatni egy atomháborút". - Az ukrajnai háború első évfordulóján az orosz és az ukrán katonai hibákat elemeztük két vendégünkkel. Ki milyen mértékben érte el stratégiai céljait?

Összesen 14 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
szemlelo
2023. március 07. 21:51
Érdekes, hogy nem említette azt az egész közönséges problémát, ha a bevezetett, rendszeresített és folyamatos beszerzés alatt álló eszköz gyártója tönkremegy. Na nem valami nagy eszközé, hiszen azokat nem engedik tönkremenni, elég nyereséget érhetnek el ahhoz, hogy ne legyenek pénzügyi problémáik. De a kisebbek tönkremehetnek. Ez ellen Amerikában a termékekhez megkövetelik a teljes leírást és a számítógépes működési modellt. Ez alapján a termék átadható más gyártónak, az ehhez szükséges jogi hátteret pedig alaposan kidolgozzák (hogy ne lehessen átadni a konkurenciának).
mokány
2023. március 07. 16:58
Orwell .
enes
2023. március 07. 12:49
Ha valóban ennyi jó tank van a kikötőben, akkor ezekkel Moszkváig el lehet jutni.
Lmcwelt
2023. március 07. 10:02
Ha csak a Magyar Néphadseregre, vagy a jelenlegi Honvédségre gondolunk, a csapatpróbákon túljutott eszközökre gondolunk, mindig az volt a gond (most is az) pont a felhasználó katonák véleménye számít a legkevésbé. Erre nálunk is annyi példa van hogy ezzel tele a padlásunk, de még a szomszédé is! Sajnos!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!